Robottal a felvételi vizsgákra

A Fujitsu olyan szoftverrobotot tervez létrehozni, mely kellően erős mesterséges intelligenciával bír ahhoz, hogy képes legyen a csúcsegyetemek matematikai felvételi tesztjeinek megoldására.

Szilágyi Szabolcs
2012. 09. 11. 7:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mit jelent mindez? Azt, hogy a projekt keretei között létrehozni tervezett mesterséges intelligenciának képesnek kell lennie az emberi szem számára tervezett szövegek és képletek feldolgozására, abból a matematikai problémák kibogozásra, és számítógépek számára érthetővé tételére. No és természetesen el is kell végezni a számításokat, ám, mint említettük, ez már manapság sem lenne gond a digitális feldolgozóegységeknek.

Ahhoz azonban, hogy sikert érjenek el a japán kutatók, minden egyes fenti lépés során komoly elméleti és gyakorlati problémákat kell megoldani, ráadásul minden fázisban különböző technikák együttes használatára van szükség, írta a vállalat közleményében. Például tudnia kell értelmezni geometriai ábrákat, speciális egyenleteket, egymásra épülő megoldásokat - éppen úgy, ahogyan azt a neves intézmény leendő hallgatóitól elvárja.

Napjainkban a kihívások mintegy felére tud választ adni a mesterséges intelligencia, vagyis a számítógépek az esetek 50 százalékában nem boldogulnak önmagukban. Ráadásul az nem elég, ha a jövő évtized elejére előáll a minden feladatot megoldani tudó szoftverrobot - a tesztet hibátlanul és időre be is kell fejezni.

Hatalmas visszhangot válthat ki egy sikeres fejlesztés Japánban. A szigetországban ugyanis óriási hagyománya van a tesztek megoldásának, a kisdiákok éveket töltenek azzal, hogy különiskolákba járva felkészülnek a felvételi tesztekre, és ha nem sikerül bejutniuk az áhított felsőoktatási intézménybe, akkor - általános tanulmányaik végeztével - teljes intenzitással belevetik magukat ezekbe a külön oktatást jelentő iskolákba. A teszteket egyébként minden évben közzéteszik a helyi lapok, a tévécsatornák pedig közvetítik a legnagyobb egyetemek eredményeinek kihirdetését.

És hogy sikeres vizsga után felveszik-e majd 2021-ben a Fujitsu szoftverrobotját? Nem valószínű, hiszen a Todai minden számológép és egyéb elektronikus eszköz használatát tiltja a tesztek alatt, enélkül pedig a program sem képes futni...

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.