Interjú a Szamos cukrászdák igazgatójával

A Szamos 8 éve kezdte el megosztani receptjeit a nagyközönséggel.

null

A Szamos 8 éve kezdte el megosztani receptjeit a nagyközönséggel. Kezdetben bonbon- és trüffelkészítő kurzusokon vehettek részt a családi titkok után érdeklődök, ma már szinte minden közkedvelt Szamos finomság receptje és elkészítésének módja elérhető a Szamos Csokoládé Iskola keretein belül. Kelényi Ádámmal arról beszélgetett a Mindmegette, miért egyedülálló a kurzus, és mivel gyarapodik az, aki részt vesz rajta – írja mindmegette.hu.

– Hogyan néz ki pontosan egy Szamos Csokoládé Iskola kurzus? Hányan vehetnek részt rajta?

– Kelényi Ádám: Amikor 2012-ben a Szamos Gourmet Ház látványműhelyében elindítottuk a kurzusainkat, akkor nem több, mint 5 főben gondolkodtunk. Fontos volt ugyanis számunkra, hogy minden résztvevőre maximális figyelmet tudjunk fordítani. Később a Kossuth téri Szamos Caféban is elkezdtünk kurzusokat tartani, de mivel nagy létszámú megkereséseket is kaptunk, itt már nagycsoportos tanfolyamokat és csapatépítőket is tartottunk. Ma már 3 főtől egészen 120 főig vállalunk kurzusokat – akár kitelepüléssel is – a menetrend azonban változatlan: minden kurzus elmélettel indul, majd a pilisvörösvári üzemben lévő gépekkel megegyező berendezés segítségével elkészülnek az édességek, végül a csomagolással kerül pont az i-re.

A Szamos 8 éve kezdte el megosztani finomságainak receptjeit a nagyközönséggel
Fotó: PEXELS

– Hogyan fogadták az emberek ezeket a kurzusokat?

– K. Á.: Őszintén szólva, azt nem gondoltuk, hogy kudarc lesz, de azt sem, hogy ekkora sikert arat. Arra számítottunk, hogy az erre fogékony vásárlók kipróbálják, majd lesz ennek egy lecsengése, hiszen ugyanazt a technikát miért próbálnák ki többször? Ehhez képest akár 4-5 kurzusra is eljönnek az érdeklődők, szeretettel térnek vissza, hiszen 3 olyan különleges órát kapnak, amelyet újra és újra át akarnak élni.

– Mit gondolsz, mi a titka a visszatéréseknek? Mi az az élmény, amit a 3 órában kaphatunk?

– K. Á.: Azt hiszem, a titok a hitelesség. Tudtuk, hogy hitelesek vagyunk és valami olyat kínálunk, amihez értünk. Ezen felül pedig többet adunk, mint amit az emberek elvárnak. A kurzusainkon ugyanis nemcsak a recepteket és az előállítás módját ismerhetik meg a résztvevők, hanem a márkához és a családunkhoz is közelebb kerülhetnek, egy kicsit maguk is csokoládékészítővé válhatnak. Ha 3 órát töltesz a csokoládémesterünkkel, Andorral, aki annak idején Szamos papával kísérletezte ki a tökéletes konyakmeggyet, rengeteg olyan kérdést feltehetsz, amelyre mindig is szerettél volna választ kapni – ki volt az alapító, hogyan dolgozik a családunk a cégben, mi volt az első termékünk, vagy miből fogy a legtöbb? Be akartunk engedni minden érdeklődőt a „családba”, hogy kérdezhessenek és válaszokat is kaphassanak, mindezt kellemes, családias környezetben.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Hatalmas sikert aratott a koronavírus témájú desszert

A Prága történelmi központjában található The Black Madonna nem olyan rég még boldog turistákkal volt tele. A járvány miatt azonban a turizmus teljesen leállt, a The Black Madonnának pedig határozatlan időre be kellett zárnia.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.