Újabb magyarországi városokban lehet intézni a bevásárlást

A szolgáltatás budapesti bevezetése után négy további településen érhető el a szolgáltatás.

null

A magyarországi diszkontáruházak közül elsőként az ALDI termékei váltak elérhetővé a személyes bevásárlási szolgáltatást nyújtó magyar startup, a ROKSH weboldalán. A vásárlók a ROKSH.com-on – az irányítószámuk megadását követően – az ALDI termékeiből is összeállíthatják bevásárlólistájukat. A termékek kiválasztása után megjelölhetik, hogy mikor és hol szeretnék a bevásárlásukat átvenni. Ezt követően a ROKSH „személyes bevásárlója” elmegy a vásárlóhoz közeli ALDI üzletbe, ott gondos odafigyeléssel összeválogatja a termékeket, majd az áruházban elérhető aktuális áron megvásárolja és házhoz szállítja azokat. A személyes bevásárló telefonon veszi fel a kapcsolatot a megrendelővel, így adott esetben helyettesítő terméket kínál fel, és az élő kapcsolatnak köszönhetően a megrendelt termékek köre mindaddig módosítható, amíg a személyes bevásárló az üzletben tartózkodik.

A szolgáltatást, amelynek díja a szállítás időpontjától függően már 790 forinttól elérhető, a karanténban élők is igénybe vehetik, mindössze annyi a feladatuk, hogy a fennálló állapotot a megrendelés leadásakor jelezzék.

„A személyes bevásárlási szolgáltatás rövid idő alatt nagyon népszerű lett különösen azokban a kerületekben, ahol kevés ALDI üzlet található. A rendelések alapján vásárlóink nagyon tudatosan tervezik meg rendelésüket, és a kosarakban az átlagosnál lényegesen gyakrabban találhatók meg az egészségtudatos, illetve mentes termékek. Az átlagos kosárérték jellemzően 3-4-szerese az áruházi vásárlásoknál mértnek” – mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója az eddigi tapasztalatok kapcsán.

Négy további településen érhető el házhozszállítással több mint 3000 termék az ALDI-ból
Fotó: Pixabay

„Büszkék vagyunk rá, hogy egyre többen rendelik házhoz kedvenc ALDI termékeiket, a ROKSH személyes bevásárlói segítségével. Jól mutatja a vásárlók elégedettségét, hogy a pékáru és más friss termékek is egyre gyakrabban kerülnek a kosárba, melyeket a vásárlók a biztonságos házhozszállítás keretében, ugyanolyan kiváló minőségben kapnak kézhez, mint ha azt maguk válogatták volna ki az üzletben” – mondta Kövesdi Áron, a ROKSH ügyvezetője.

A sikeres bevezetés után a roksh.com tovább bővíti a szolgáltatást. A jövőben Budaörs, Diósd, Érd és Törökbálint területén is kérhető a személyes bevásárlási szolgáltatás az ALDI-ból, ezzel további mintegy 120 000 lakos számára válnak online elérhetővé az ALDI termékei. Ezzel párhuzamosan egy új, egész napos kiszállítási intervallum is választható a rendelés során, ebben az esetben a vásárló a kiválasztott nap folyamán kapja kézhez megrendelését, így a bevásárlási szolgáltatás díja is kedvezőbb, a megrendelés összegétől függetlenül mindössze 790 forint alkalmanként.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!

A borítókép illusztráció

Magyar termék nyerte a világ legegészségesebb italainak versenyét

A 2021-es World Food Innovation Awards – Nemzetközi Élelmiszer Innovációs Díj „Legjobb egészségmegőrzést támogató ital” kategóriájában a magyar start-up cég által kifejlesztett és forgalmazott activé FiberShake szerezte meg a világ legjobbjának járó elismerő díjat.

Tovább...

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.