Vannak ételek, amiket nem is volna szükséges lejárati dátummal ellátni, ugyanis gyakorlatilag soha nem romlanak meg. Megfelelő tárolás mellett legalábbis – írja a Mindmegette.
1. MÉZ
A méz örökké tart. Előfordul ugyan, hogy a színe és az állaga átalakul, de a minőségét ez nem befolyásolja. Ha mégis zavarna minket, hogy a mézünk egy idő után kikristályosodik, csak tegyük az üveget meleg vízbe, és kevergessük addig, amíg a szemcsék feloldódnak.

2. RIZS
Amikor a kamrában régóta tárolt ételekre bukkansz, nem biztos, hogy a csomagolás alapján eszedbe jutna ezeket felhasználni még valaha a főzéshez. Pedig az évek óta polcon lapuló rizst bátran használhatod; a nem túl bizalomgerjesztő külső ellenére belül semmi baja – pont olyan jó, mint amikor megvetted. Ez vonatkozik a fehér, a basmati és Arborio rizsekre, valamint a vad- és jázminrizsre. Kivétel viszont a barna rizs, mivel ez magasabb olajtartalma miatt hajlamosabb az avasodásra. Arra viszont minden esetben figyeljünk, hogy légmentesen zárt tárolóban tartsuk, különben a romolhatatlan fajtát is könnyen ellepik a bogarak. Abban az eseteben pedig, ha molyokat rejtene a csomagolás, érdemes az egész helyiséget kitakarítani.
3. FEHÉR ECET
A fehér ecetből nyugodtan választhatod a legnagyobb kiszerelést, akkor is, ha lassan fogy. Mivel sosem fog kárba veszni, bátran pakolj fel; így mindig lesz alapanyag marinírozáshoz, különféle dresszingek készítéséhez, de más hasznát is veheted a háztartásban, például környezetbarát tisztítószerként.
4. VANÍLIAKIVONAT
Az igazi vaníliakivonat, mivel alkoholból készül, örökké megőrzi frissességét és aromáját. A nem valódi változata ezzel szemben nem tart örökké. Ezt figyelembe véve érdemes az utánzat helyett az eredeti kivonat mellett letenni a voksunkat, mert bár elsőre valamivel nagyobb kiadás, hosszútávon mégis jobban megtérül.
5. SÓ
A só szavatossági ideje, bármelyik fajtáról is legyen szó, korlátlan. Konyhasó, tengeri só, Himalája-só: mind ugyanolyan marad az évek múltával is, mint a legelső nap, amikor megvettük.
6. KUKORICAKEMÉNYÍTŐ
Ahhoz, hogy a kukoricakeményítő a idő előrehaladtával is ugyanolyan maradjon, tartsuk gondosan lezárva száraz és hűvös helyen. És mivel a keményítő általában amúgy sem fogy olyan gyorsan, elég hosszú ideig kitarthat a készletünk, ha ügyelünk a megfelelő tárolásra.
7. CUKOR
A cukor eltartásánál sem a romlandóság problémája merül fel, hanem más nehézségbe ütközünk: sokszor kőkemény csomókba áll össze a hosszú ideig tárolt cukor. Viszont sosem romlik meg, mert a cukorban képtelenek elszaporodni a baktériumoknak. A cukor esetében is csak arra kell figyelni, hogy hermetikusan lezárva tároljuk, így elkerülhetjük, hogy nedvessé váljon, és kívül tarthatjuk a nemkívánatos bogarakat is.
A teljes cikk, benne további négy örök szavatosságú étellel ITT olvasható el.















