Habverő a sírban: az ókori Egyiptom és a gasztronómia

Nem volt mikró, spéci grill és olajsütő sem, mégis kiváló lakomákat rendeztek az ókori Egyiptomban.

null

Az ókori Egyiptomban különösen aprólékos munka volt a kenyérsütés. A napkenyérként is emlegetett tésztafélét először kemencében kezdték el sütni, majd úgynevezett kenyértálcák szárították tovább. Ezen a műveleten nem fogott ki az idő, a falvakban élő egyiptomiak még most is szívesen készítik el ezzel a módszerrel a kenyerüket, melyet többnyire húsfélékhez fogyasztanak.

Az étel, több piramis falán is megjelenő szimbólum volt, nem véletlenül. Az ókori egyiptomiak úgy vélték, hogy az élelem, a túlvilági életben is a túlélést jelenti számokra. Nemcsak a kedvenc élelmeiket jelenítették meg a hatalmas piramisokban, de nagy lakomák jeleneteit is láthatják a látogatók. Sőt, előfordult, hogy a múmia mellett a kedvenc konyhai eszköze is megtalálható volt, ez is a korábban említett okok miatt.

Az ikonikus egyiptomi szfinx

A társadalom szegényebb rétegének táplálkozásában nagy szerepe volt a lencsének a babnak, a borsónak és a csicseriborsónak is. Érdekesség, hogy a hagymafélék többnyire a jómódú egyiptomiak kiváltásága volt, ahogyan az állattartásra alkalmas épületek is. A lemészárolt állatokat azonnal elkészítették, először egy, erre a célra kialakított hatalmas fazékban megfőzték, majd tűzön megsütötték. Tartósításra a pácolás és a szárítás eljárást alkalmazták.

Az eredeti cikk ITT érhető el.

Rekonstruálták, milyen lehetett Tutanhamon fáraó apjának arca

Digitálisan rekonstruálták, milyen lehetett az arca annak az ókori egyiptomi fáraónak, akit Tutanhamon apjának tartanak. Maradványait 1907-ben találták meg az egyiptomi Királyok Völgyében, néhány méterre Tutanhamon sírjától. Több mint egy évszázaddal a KV55 jellel ellátott sír felfedezése után genetikai elemzést végeztek, amely a sírban talált más elemekkel együtt arra utalt, hogy Tutanhamon biológiai apjának maradványairól van szó.

A régészek arra következtettek, hogy a férfi az i.e. 1353 és 1335 között uralkodó Ehnaton volt, aki először vezetett be monoteizmust Egyiptomban. Más tudósok szerint a maradványok valódi kiléte még mindig bizonytalan. A hónapokon át tartó rekonstrukciót a szicíliai Törvényszéki Antropológiai, Paleontológiai, Bioarcheológiai Kutatóközpont (FAPAB) tudósai végezték a brazil Cicero Moraesszel együttműködve, aki régmúltbéli arcok rekonstrukcióiról ismert

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.