Ezek a konyhai berendezések 100 forintból csillogóvá varázsolhatóak

Ezzel az olcsó és környezetkímélő anyaggal olcsón tisztíthatja konyhája összes berendezését és felületét.

null

Nem szükséges drága és egészségre ártalmas tisztítószereket bevetnie.

Mikrohullámú sütő
Öntsön 2,5 dl vizet a mikróban is használható edénybe, és keverjen bele 2 ek szódabikarbónát. Mikrózza a legmagasabb fokozaton 3 percig: az így keletkező gőz segít leoldani a készülék belsejére száradt zsiradékot. Hagyja csukott ajtó mellett állni még 10 percig, majd vegye ki a tálat. Egy nedves ronggyal immár könnyen letörölheti róla a zsíros foltokat és az ételmaradékot.

Edények
Keverje össze a szódabikarbónát annyi vízzel, hogy kenhető pasztát kapjon. Simítsa ezt az edény aljára jó vastagon, és hagyja teljesen megszáradni. Előfordul, hogy ez akár egy-két napba is beletelik. Közben a paszta magába szívja a zsírt, és feloldja az ételmaradékot, így már csak el kell mosni az edényt.

Sütő
Ismét keverjen össze annyi szódabikarbónát és vizet, hogy kenhető pasztát kapjon. Vigye fel a sütő falára, és szórófejes flakonból fújjon rá ecetet. Hagyja hatni néhány percig, majd nedves szivaccsal törölje át. Ha szükséges, ismételje meg a műveletet.

Fotó: Pixabay

Hűtőszekrény
Egyszerűen szórja bele a szódabikarbónát egy kicsi, de széles szájú üvegbe, és rakja be a hűtőbe vagy a fagyasztóba. Remekül magába szívja a makacs és kellemetlen szagokat. Ha szükséges, akár több ilyen edényt is elhelyezhet a készülékben. Áldásos hatását 3 hónapig élvezheti, utána cserélje ki!

Mosogató
Sokszor elfelejtjük, de néha erre is ráfér egy alaposabb tisztítás. Vágjon félbe egy citromot. Az egyik felére szórjon egy kevés szódabikarbónát, és használja úgy, mint egy szivacsot: súrolja át vele a mosogatót. Ezt a módszert csak rozsdamentes acél mosogatónál alkalmazza!

Főzőlap
Ha a mikrónál és a sütőnél működik, egyértelmű, hogy itt is fog. Az elv ugyanaz: szórjon finom rétegben a főzőlapra, spricceljen rá ecetet, hagyja hatni pár percig, majd szivaccsal óvatosan súrolja át. Az elektromos és indukciós főzőlapokkal bánjon óvatosan: a szódabikarbónás-ecetes kezelés után terítsen a makacs foltra forró vízbe áztatott, kicsavart törölközőt, és hagyja rajta 15 percig, mielőtt áttörli.

Mosogatógép
A mosogatógép edénytartó kosarát, a szórókarokat és a szűrőt egyszerű mosogatószeres vízzel is tisztíthatja, de a mosogatógép belsejét nem árt külön is kezelni. Szórjon szódabikarbónát a kiürített gép aljába. Ezután öntsön 2-3 dl ecetet egy tálkába, és helyezze a gép felső rekeszére. Csukja be a készülék ajtaját, és indítsa el a legmagasabb hőmérsékletű programon.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.