Mennyei oroszkrémtorta + videó

Könnyedén elkészíthetjük Farkasinszki Ildikó süti coach segítségével ezt a felejthetetlenül finom desszertet.

null

Elkészítés: 

  1. Az oroszkrémtorta elkészítéséhez egy 24 cm-es tortakarika alját becsomagoljuk sütőpapírba, és a sütőt előmelegítjük 180 fokra.
  2. A piskótához a tojásfehérjéket a sóval és az összes cukorral együtt laza habbá verjük, nem kell túl keménynek lennie, mert akkor összetörik a keverésnél.
  3. A tojássárgákat fehéredésig keverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a fehérjébe. Hozzáadjuk az olajat és azzal is összeforgatjuk.
  4. Végül lazán beleforgatjuk a masszába a lisztet is, majd a masszát a tortakarikába öntjük, és felhúzzuk egészen a karika pereméig. Elsimítjuk a tetejét, és előmelegített sütőbe tesszük, majd 35-40 perc alatt készre sütjük.
  5. A sütőből kivéve fejjel lefelé rácsra rakjuk, és hagyjuk teljesen kihűlni. Ekkor egy vékony pengéjű késsel óvatosan körbevágjuk a tortát szorosan a tortakarika mentén.
  6. A mazsolát beáztatjuk a rumba. A krémhez a tojássárgájákat és a fehérjéket, a lisztet, a cukrot, a tejet és a vaníliapasztát csomómentesre keverjük, majd folyamatos keverés mellett, lassú tűzön puding állagúra sűrítjük. A tetejét lefedjük folpackkal, és így hagyjuk kihűlni a krémalapot.
  7. A zselatinporra ráöntjük a vizet, elkeverjük és félretesszük, hogy megszívja magát.
  8. A hideg tejszínt kemény habbá verjük, a végén belekeverjük a porcukrot is. A zselatint folyékonyra melegítjük (figyelem, forralni nem szabad) és folyamatos keverés mellett a habba csorgatjuk, majd 2-3 részletben a zselatinos habot a kihűlt főzött krémhez adjuk.
  9. A mazsolát leszűrjük, majd a kandírozott gyümölcsökkel együtt a krémbe keverjük. A szeletelt mandulát száraz serpenyőben megpirítjuk.
  10. A kihűlt piskótát egy hosszú, recés késsel 3 lapba vágjuk. Megtöltjük a krémmel, úgy, hogy a tetejét és az oldalát is bevonjuk vele.
  11. A díszítéshez való hideg tejszínt habbá verjük, a vége felé beleszórjuk a porcukrot is. Ezzel is vékonyan körbekenjük a torta oldalát, a többit pedig csillagcsővéggel ellátott habzsákba rakjuk.
  12. A torta oldalát bepanírozzuk a pirított szeletelt mandulával. A tetejére habrózsákat nyomunk. A narancsszeleteket kifilézzük, és elhelyezzük a habrózsák között. Végül a torta közepét megszórjuk apróra vágott kandírozott gyümölcsökkel. 

Az eredeti cikk Oroszkrémtorta címen olvasható a Mindmegette oldalán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.