Felbontott utak és forgalomkorlátozás miatt háborognak a lakosok

A baloldali városvezetés korábban az útfelújítások és rekonstrukciók téren határozott szakmaiságról beszélt.

null

– A polgármesteri hivatal főosztálya már ezen a héten elkezdi kidolgozni a pécsi útfelújítások alapjául szolgáló új szabályozást. Ennek célja, hogy a pécsi polgárok érdekeit szolgálja, tiszta és világos alapokon nyugodjon. Célom, hogy közmű- és útjavítási munkálatok Pécsett a jövőben úgy folyjanak, hogy a minőség, a szakszerűség és a határidők számon kérhetők legyenek – ezt közölte Péterffy Attila balliberális polgármester tavaly októberben, miután megválasztása után nem sokkal személyesen kilátogatott a Kürt utcába, ahol egyébként nagyszabású közműfelújítást indítottak el és hajtottak végre az előző városvezetés idején.

Aztán már az új baloldali városvezetés idején ott és a szomszédos Honvéd utcában is kétszer festették fel – miután elsőre nem sikerült – az útburkolati jeleket, most pedig a Kürt utca egy szakaszán a néhány hónapja elkészült új aszfaltot bontották meg.

Mint megtudtuk, az egyetemi óriásberuházáshoz kapcsolódik a munka, de a városvezetéstől hiába kérdeztünk rá arra, hogy mit szólnak mindehhez, nem reagáltak, ahogyan a polgármester által emlegetett szabályozás elkészültéről sem nyilatkoznak.

Olvasónk azt jelezte, hogy a Füzes dűlőnél most épülő új nyugati elkerülő útnál bizonyos részen a gyalogosoknak, a babakocsisoknak és a kerekes­székesnek – a mostani jelek szerint – van, ahol nem lesz akadálymentes az átkelés az úton.

Szintén lapunk olvasói jelezték, a Bajcsy-Zsilinszky utcában a nemrégen elkészült térkövezést is felbontották, majd úgy rakták vissza, hogy már most eltérnek a szabályostól, nem kizárt, hogy később itt is gondok lesznek. De panaszkodtak arra is, hogy a Ferencesek utcájában még látszanak a munkagépek olajfoltjai, valamint szintén a Bajcsy-Zsilinszky utcában – tehát a belváros közepén – a járda elképesztően koszos, mocskos, ami lassan már riasztóan néz ki.

Lemondta az újabb fogadóórát is

A polgármester immár a második fogadóóráját mondta le. Először a keleti városrészben a Gandhi gimnáziumban akart fogadóórát tartani, majd ezt lemondta, amivel kapcsolatban kiadott közleményében – nyilvánvaló politikai célzattal – „rejtélyes és furcsa” indokról beszélt. Pedig az ok egyszerű volt: az iskolában karbantartási, felújítási munka miatt nem tudták biztosítani a helyet. Arra azonban Péterffy Attila már nem adott magyarázatot, hogy miért csak ezt az egy gimnáziumot tartották akkor megfelelőnek arra, hogy polgármesteri fogadóórának otthont adjon, hiszen a keleti városrészben más erre alkalmas önkormányzati intézmény is van. Mindenesetre egy újabb fogadóórát hirdetett meg, a Nevelési Központ volt a helyszín. Ám ezt a fogadóórát is lemondta, most a városvezető a koronavírus-járványra hivatkozva tette mindezt.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.