A napokban tíz lélegeztetőgép és két lélegeztetésre alkalmas altatógép érkezett a mosonmagyaróvári Karolina Kórház krónikus osztályára. Itt korábban összefogással alakították ki az orvosi gázcsöveket – olvasható a Kisalföld.hu portálon.
Tíz lélegeztetőgép érkezett a mosonmagyaróvári kórházba
A napokban tíz lélegeztetőgép és két lélegeztetésre alkalmas altatógép érkezett a Karolina Kórház krónikus osztályára.

Négy mosonmagyaróvári cég fogott össze dr. Bertalan István főigazgató felkérésére és több mint 15 millió forint értékben járultak hozzá ahhoz, hogy mielőbb elkészülhessenek a koronavírusos betegek majdani fogadásához szükséges orvosi gázcsövek a krónikus osztályon. Az országosan is példaértékű vállalást Nagy István agrárminiszter köszönte meg a térség nevében – írtuk a Kisalföldben még tavasszal. Akkor a kórház főigazgatója azt is elmondta, hogy szükség esetén érkeznek majd lélegeztetőgépek a kórházba.
A napokban jött meg tíz lélegeztetőgép és két lélegeztetésre alkalmas altatógép. Amint azt dr. Bertalan Istvántól megtudtuk, a szükséges infúziós pumpákat és egyéb eszközöket is átvették.
Most építik ki azt a tíz monitorból álló rendszert is, amit korábban az Állami Egészségügyi Ellátó Központ támogatásával kaptak. A gépek és eszközök működtetését az orvosok és a szakdolgozók egyaránt elsajátították.
„A negyvennyolc ágyas krónikus osztályon így jelenleg tizenkét ágyon tudunk lélegeztetésre szoruló betegeket fogadni. Bízunk benne, hogy a további több mint harmincon sosem lesz szükség lélegeztetőgép alkalmazására.” Megjegyezte, most az elsődleges cél, hogy a nem covidos, elektív műtétekkel és az intézményben elvégezhető sürgős műtétekkel tehermentesítsék a térség többi intézményét.
A teljes cikk IDE kattintva érhető el.














