Szijjártó Péter: Magyarország újabb 120 lélegeztetőgéppel segíti Ukrajnát + videó
A gépek fele kárpátaljai, a másik fele pedig más ukrajnai kórházakba kerül – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
A gépek fele kárpátaljai, a másik fele pedig más ukrajnai kórházakba kerül – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Több mint 8000 beteget ápolnak kórházban koronavírus-fertőzés miatt, és már 1005 ember igényel lélegeztetőgépes támogatást.
Kásler Miklós emlékeztetett, hogy az elmúlt időszakban egymilliárd forintért vásároltak altató- és lélegeztetőgépeket.
Napokon belül az egészségügy rendelkezésére fog állni a külügyminisztérium által megrendelt ezer darab lélegeztetőgép.
Az egyes típusokkal való megismerkedés igényelhet pár nap betanulást, de az elv mindenhol ugyanaz.
A tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár kielégítő választ adott.
Az államtitkár leszögezte: az ellenzéknek csak a kormány támadása a fontos, a magyar emberek biztonsága nem.
Azért, hogy ezután is „számíthassunk egymásra”, természetes, hogy most segítünk azoknak, akik nehéz helyzetben vannak.
Menczer Tamás szerint a baloldalnak nem a lélegeztetőgépek, nem az emberélet megmentése a fontos.
Menczer Tamás hat pontban foglalta össze és cáfolta az ellenzék lakájmédiájának hazugságait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.