– A magtár megóvásával párhuzamosan megfogalmaztuk azt a célt is, hogy szeretnénk minél inkább hosszú távon is piaci fizetést adni a házi brigádunk tagjainak – tette hozzá a megyei lapnak a köröstarcsai polgármester.
A helyi önkormányzat megóvja a jövőnek a köröstarcsai magtárat
Az egymásra épülő mezőgazdasági program, a növénytermesztés és az állattenyésztés szinergiái beváltják a hozzájuk fűzött reményeket.

– Földjeinket így visszavettük saját művelésbe, amihez szorosan kapcsolódik a magtár, amely raktározási és egyéb célokat is szolgál. Az ipari kendert ott tisztítják és szárítják, az épületben helyezik el a búzát, kukoricát, de levendula, cirok és árpa is helyet kapott az ingatlanban. A megfelelő terményeket a köröstarcsai farmon használják fel az állatok számára eledelként.
– Úgy tűnik, hogy az egymásra épülő mezőgazdasági program, a növénytermesztés és az állattenyésztés szinergiái beváltják a hozzájuk fűzött reményeket
– folytatta a gondolatot Lipcsei Zoltán, aki kitért arra is, hogy hamarosan összegzik az idei évet, és már meg is tervezték a következőt.

Fotó: Imre György/beol.hu – mediaworks
Visszatérve a magtárra, kiemelte:
az épületben helyet biztosítanak a Vöröskereszt adományai, ruhák, bútorok számára is, sőt a szállításban is segítik a szervezetet.
Az ingatlant pedig szeretnék tovább szépíteni a jövőben.
Az eredeti köröstarcsai tudósítás IDE kattintva érhető el.
Jobb kenyeret eszünk, mint harminc évvel ezelőtt
A döntéshozók és a fogyasztók is egyre inkább elismerik a hazai pékek munkáját, a szakmai szereplők pedig folyamatos termékfejlesztéssel igyekeznek kiszolgálni a folyamatosan formálódó vásárlói igényeket – hangzott el a Magyar Pékszövetség augusztus 20-hoz kapcsolódó jubileumi rendezvényén, ahol a szervezet által kilencedik alkalommal meghirdetett kenyérverseny nyertes termékeit is bemutatták.














