Gyógyvizet találtak Sümegen

Ezzel a vízzel töltik az egyik sümegi hotel medencéit, amit a minap kezdtek meg.

null

– Megérte a sok fáradozás, az éjjel-nappal tartó megfeszített munka – fogalmazott Papp Imre sümegi várkapitány.

Az előzményekről kifejtette, fia, Papp Imre, aki sajnos már nincs közöttük, kezdeményezte a kútfúrás engedélyeztetését, remélve, hogy a szálloda melletti terület termál-, illetve gyógyvizet rejthet. A kutatás-fúrás tervezését aztán meg is kezdte, de az élet máshogyan alakult, nem folytathatta a munkát.

Papp Imre a fúrótoronynál a fúrás megkezdésekor
Fotó: Balogh Ákos / VEOL.HU

– Kötelességemnek tartottam, hogy végigvigyem fiam tervét, másfelől elkötelezett voltam abban, hogy éljünk a lehetőséggel, amit a föld mélye tartogat Sümeg számára. Így hosszas előkészítés, illetve tervezés után két évvel ezelőtt, speciális berendezéssel megkezdődtek a fúrások a szálloda közelében

– hangsúlyozta Papp Imre.

Papp László, a szálloda műszaki vezetője, Papp Imre sümegi várkapitány és Böjte Éva szállodaigazgató figyeli a rendszer működését
Fotó: Balogh Ákos / VEOL.HU

A munkálatokról elmondta, nagy öröm volt számukra, amikor megbizonyosodtak arról, hogy értékes, 34 fokos termál-, illetve a bőrre, ízületekre jótékony, metakovasav tartalmú gyógyvizet rejt a föld mélye.

A járványhelyzetben nincsenek vendégeik, így a minap megkezdték az úgynevezett tesztüzemet. Eszerint valamennyi medencét megtöltik a vízzel, melynek a hőmérséklete, míg elér odáig, megőrzi a 30-32 fokot. Jelenleg a gépészeti tervezést végzik, ugyanis a még tömény gyógyvizet különféle eljárások alá vetik, így például szűrni, kezelni kell, működésbe állítják a hőszivattyúkat, mindez igénybe vesz néhány hónapot. Reményeik szerint húsvétra végeznek a gépészeti szerelésekkel, és nagyon bíznak abban is, hogy addigra véget érhet a járvány.

Gyógyvíz Sümegen
Fotó: Balogh Ákos / VEOL.HU

A szállodának idénytől függően 50-100 köbméter termálvízre van szüksége. Ezzel egyébként nemcsak a medencéket töltik meg, hanem a használati meleg vizet előállító meleg vizes bojlereket is ezzel működtetik. Így a kazánnak nem 12 fokról 40 fokra, hanem 32 fokról 40 fokra kell felfűtenie a vizet, ami nagyon jelentős megtakarítást eredményez. Tervezik, hogy a termál-gyógyvizet használják majd a várban is, és a későbbiekben tervezik a palackozását, hiszen a víz ivóvízkúrára is alkalmas.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Hévíz: Bizakodással várt változások a szorult helyzetben

Nem is olyan természetes, hogy csak úgy jönnek a turisták, és ebből meg is lehet élni. A koronavírus-járvány ezzel szembesítette a vendéglátók többségét, települések és magánszemélyek küzdenek a túlélésért. Így van ezzel Hévíz is, ahol tavaly 1,2 millió vendégéjszaka volt a 4500 lelkes városban, most pedig kihaltak az utcák – írja a Szabad Föld.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.