Faültetések és új sportparkok Nyíregyházán

Megépült kilenc új szabadtéri sportpark és folytatódik a nagyszabású fásítási program Nyíregyházán.

null

Március 30-án dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, dr. Ulrich Attila alpolgármester és Petró Árpád, a NYÍRVV Nonprofit Kft. ügyvezetője, a polgármesteri fásítási program keretében közösen ültettek el öt db előnevelt japán díszcseresznyét az újonnan épített Stadion utcai sportpark mellett.

Dr. Kovács Ferenc elmondta:

„Egy nyertes pályázatnak köszönhetően kilenc ilyen szabadtéri kondiparkot építünk, ebből négy elkészült még tavaly decemberben a Széna téren, a Continental Aréna udvarán és kettő a Jósavárosban.

Most újabb három készült el, itt a Stadion utcán, Rozsrétszőlőn és a Kertvárosban az Óvoda utcai játszótér mellett. Nagyon fontos, hogy ezzel a programmal már 27 szabadtéri kondipark lesz városunkban, ingyenes sportolási lehetőséget biztosítva mindenkinek. Általában olyan helyre építjük ezeket, ahol sokan laknak, iskolák vannak a közelben és nagyon jó érzés látni, hogy minden korosztály használja.”

dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, dr. Ulrich Attila alpolgármester és Petró Árpád a polgármesteri fásítási program keretében közösen ültettek el öt db előnevelt japán díszcseresznyét az újonnan épített Stadion utcai sportpark mellett
Fotó: Szarka Lajos / SZON.HU – MEDIAWORKS

„Az utóbbi időben a járványhelyzet még inkább felhívta rá a figyelmünket, hogy vigyázzunk jobban az egészségünkre, erősítsük az immunrendszerünket. A program keretében Nyírszőlősben és a Malomkertben is épült új szabadtéri sportpark, ezeken a helyszíneken ráadásul még egy-egy 200 m-es rekortán futópálya is épül hozzá. Nyíregyháza igazán jó helyzetbe került az elmúlt évek során, hiszen aki mozogni szeretne, annak van lehetősége. A sportparkok mellett említhetjük a kerékpárút hálózat fejlesztését, de az óvodákban, iskolákban megvalósult sportcélú fejlesztéseket is.

Nyíregyházán a már meglévő sportparkok kihasználtsága és népszerűsége igen nagy
Fotó: Szarka Lajos / SZON.HU – MEDIAWORKS

Folytatva azt a fásítási programot, amit 2018-ban hirdettem meg, ültettünk el most a sportpark mellett öt facsemetét. Ez nagyon fontos, mert minden elültetett fával zöldebb lesz Nyíregyháza, javul a levegő minősége, és szebb lesz városunk.

A két program – az egészséges környezet és az egészséges életmód támogatása – itt a Stadion utcai új sportparknál is „összeér” és kiegészíti egymást.

Már össze sem lehet számolni hány ezer fa került elültetésre, mert nagyon sok intézmény, vállalkozás és magánszemély is csatlakozott a programhoz. Köszönet érte mindenkinek! Vigyázzunk az újonnan elültetett facsemetékre, mert általuk városunk egyre szebb, és egyre zöldebb lesz.”

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.