Félreérthetetlen helyzetben nyitott rá a mostohájuk a lánytestvérekre, országos botrány lett az ügyből
Rendőr mesélte el a részleteket.
Rendőr mesélte el a részleteket.
Miután letörtük a járvány harmadik hullámát, végre tudunk ismét találkozni maszk nélkül – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Az ügyészség szerint a gyanúsított egy cégnek közel kétmilliárd forint kárt okozott.
Csak tényeket nem tartalmaz a független liberális média tényfeltárónak mondott videóriportja.
A kormány olyan szövetségeseket keres, akik fejlesztik egy adott térség gazdaságát, munkahelyeket teremtenek, valamint készen állnak a fejlődésre és a fejlesztésre – jelentette ki Palkovics László a konzerviparban tevékenykedő Jonaco Kft. gyártástechnológ
Három férfit bűnszövetségben elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádol a Nyírbátori Járási Ügyészség.
Májustól már egy felújított és kibővített épület ad otthont a kirendeltségnek és a tűzoltó-parancsnokságnak.
A jelentős számú, naponta átlagosan 8200-8300 járóbeteget ellátó nyíregyházi kórházban a legnagyobb a gépek kihasználtsága, így nagy szükség volt a géppark fiatalítására.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.