Félreérthetetlen helyzetben nyitott rá a mostohájuk a lánytestvérekre, országos botrány lett az ügyből

Rendőr mesélte el a részleteket.

Forrás: Boon2024. 12. 03. 19:11
Selfie,Portrait,Of,Two,Young,Girls,In,Pajamas,With,Cups
illusztráció Fotó: Look Studio Forrás: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügy egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Kisvárdai járás egyik falujában élő nő bejelentésével kezdődött még ’22 augusztusában – írja a Boon. Az édesanya furcsállni kezdte két 12 éves nevelt lánya viselkedését, és amikor este rájuk nyitott a közös szobájukban, félreérthetetlen helyzetben találta őket – kezdte a történetet Sallai István alezredes, a kazincbarcikai rendőrkapitányság vizsgálati osztályának vezetője. 

– A lányok megrémültek és szégyenkeztek, ezért a nevelőszülő elvette okostelefonjukat, és döbbenten szembesült azzal, hogy a Messengeren pornografikus fényképeket is küldtek magukról egy Tóth Nikoletta néven regisztrált Facebook-felhasználónak. Az illetőt rögtön letiltotta, a készülékekkel pedig a kisvárdai rendőrkapitányságra ment.

A rendőrök gyorsan rájöttek, hogy a magát 13 évesnek mondó „Tóth Nikoletta” másfél hónappal korábban úgy vette fel a kapcsolatot a két rétközi lánnyal, hogy elvileg lett egy közös ismerősük, aki a hasonló korú lányismerőseinek fotóit lájkolgatta, és hízelgő kommenteket is küldött nekik, majd néhányukat ismerősnek jelölte. „Nikoletta” egyre intenzívebben kezdte dicsérni kinézetüket, nyári ruhás fényképeiket, majd üzenetben azt kérte tőlük, küldjenek neki olyan képet, amin kettesben látszanak. Aztán arra ösztökélte őket, hogy merész, pikáns, majd félmeztelen, utána pedig teljesen meztelen fotókat készítsenek magukról, és ezeket is küldjék át neki. Aztán jött a fordulat. „Nikoletta” a fotók nyilvánosságra hozásával fenyegette meg a lányokat, akiktől újabb, egyre obszcénabb képeket követelt, például meztelenül egymást kellett csókolgatniuk, éppen ekkor nyitott be a szobájukba a nevelőanyjuk.

– A kisvárdai kollégák pedofil elkövetőre gyanakodtak, és azonosították a hozzá köthető műszaki eszköz adatait – folytatta az osztályvezető. A nyomozás közben kiderült, hogy „Tóth Nikoletta” a kazincbarcikai hajléktalanszálló wifijén kommunikált a lányokkal, így az akta a kazincbarcikai rendőrkapitányságra került. Azonosították S. Attila készülékét, majd elfogatóparancsot adtak ki ellene, ekkor már a büntetés-végrehajtás is köröztette, mert nem kezdte meg hétéves szabadságvesztését, amit gyermekpornográfia bűntette miatt róttak ki rá.

– 2023. január 23-án jelzést kaptunk Miskolcról, miután bejelentkezett az egyik ottani melegedőbe – magyarázta az alezredes, és hozzátette, S. Attilát még aznap elfogták, és megkezdhette börtönbüntetését. Az okostelefonján 71 pornográf felvételt találtak: 13 videót és 58 fotót. Végül S. Attilát kétrendbeli, 14 évet be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés és gyermekpornográfia bűntettével tudták meggyanúsítani. 

Visszaeső mivolta miatt az ügyészség tíz, azaz plusz tíz év szabadságvesztést helyezett kilátásba beismerés esetére, ami megtörtént. Akkor a férfi azt mondta, tudja magáról, hogy problémája van, és hogy csúnya dolgot művelt. Azt is elmondta, szeretné, ha kezelnék, mégis jó tudni, hogy nagyon sokáig nem kerül internetközelbe. 

 

– Úgy tapasztaltam, ez a felderítés és úgy általában az ilyen jellegű ügyek lelkileg minden rendőrt megterhelnek, de ennél az esetnél abszolút pozitívumnak tartjuk, hogy a nevelőszülő észrevette a gyerekek viselkedésváltozását, és azonnal bejelentést tett – fogalmazott a portálnak Sallai István alezredes.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.