Gyulai kiválóságokat ismertek el idén is

A Facebook-oldalán tette közzé a gyulai városi kitüntetettek listáját Görgényi Ernő, a város polgármestere.

null

– Az idén ezt is megváltoztatta a pandémia, nemzeti ünnepünkön nem tarthattuk meg rendezvényeinket. Akkor azt terveztük, hogy Gyula-nap alkalmából rendezzük meg a ceremóniát. Sajnos hétfőn volt sem lehetséges a kitüntetések méltó körülmények között történő átadása – tette hozzá. – Úgy döntöttünk, hogy idén kivételesen az augusztus 20-i ünnepség keretében tartjuk meg a kitüntetések átadásának tradicionális eseményét – olvasható a Békés megyei hírportál, a BEOL.hu cikkében.

Facebook-oldalán tette közzé a gyulai városi kitüntetettek listáját Görgényi Ernő, a város polgármestere. Mint kiemelte, a városi kitüntetéseket a hagyományok szerint minden évben március 15-én adják át, de idén kivételesen az augusztus 20-i ünnepség keretében tartják majd meg a kitüntetések átadásának tradicionális eseményét.
Fotó: MTI/Rosta Tibor

A képviselő-testület egyetértésével a következő kiválóságoknak adományozhatta 2021-ben városi kitüntetéseket:

A díszpolgári címet Prof. em. dr.-ing. E. H. mult. Dr. h. c. Polónyi István, építészmérnök, a Dortmundi Egyetem professor emeritusa érdemelte ki az építőanyagok korszerű felhasználásának területén végzett úttörő munkája és elért elévülhetetlen eredményei, hídépítészeti munkássága és az oktatás területen végzett újító szemléletű tevékenysége elismeréseként.

Kiváló polgár címmel tüntették ki Puskás Lajos okleveles erdőmérnököt, címzetes egyetemi docenst, a DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt. nyugalmazott oktatási igazgatóját.

Gyula Városért címmel ismerte el a képviselő-testület Béres István városi főépítész, Puczkó József, nyugalmazott edző és dr. Árpási Zoltán újságíró, a Békés Megyei Hírlap korábbi főszerkesztőjének munkásságát.

Ugyancsak Gyula Városért elismerést érdemelt ki dr. Sztancsik Zsuzsanna, a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórháza Aktív Tüdőgyógyászati Osztály nyugalmazott osztályvezető főorvosa, Kónya Sándor, a Gyulai Agrár Zrt. igazgatósági elnöke, agrármérnök, valamint Seres Ferenc családi gazdálkodó.

A Gyula Város Szolgálatáért elismerést Csáki Bélánénak, a Gyulakonyha Nonprofit Kft. ügyvezetőjének ítélték oda. Szintén Gyula Város Szolgálatáért elismerést érdemelt ki Bogárné Nagy Éva, a Gyulai Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztályának köztisztviselője, valamint Ötvös Katalin, a Karácsonyi János Gimnázium nyugállományú biológia-földrajz szakos tanára.

A Dr. Gyarmati István-díjjal dr. habil. Márk László PhD, címzetes egyetemi docens, a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórháza Kardiológiai Osztály osztályvezető főorvosát tüntették ki.

Várhatóan augusztus 20-án adják át az elismeréseket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.