Megjelentek az első hazai zöldségek a nógrádi piacokon

Emelkedett a tavalyi évhez képest a magyar zöldségek ára a koronavírus, valamint a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt.

null

Megjelentek az első hazai zöldségek szűkebb hazánk piacain és a boltok polcain. Szandai József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Nógrád megyei elnöke a helyi hírportálnak elmondta, hogy már kapható a fóliás és üvegházi zöldségek közül például a paprika, a paradicsom, a retek, az uborka, a fejes saláta, a zöldhagyma és a sárgarépa is.

– A piacokon és a kiskereskedelmi láncok üzleteiben folyamatosan jelennek meg a friss hazai zöldségek, várhatóan a következő hetekben arányaiban csökken a jellemzően mediterrán térségből származó import termékek kínálata.

Az pedig nem is kérdés, hogy a friss magyar áruk mind ízben, mind frissességben felülmúlják az importot – közölte Szandai József, aki arra biztat mindenkit, hogy válasszák az itthoni termékeket, segítve ezzel a magyar gazdákat.

A Nógrád megyei szervezet elnöke kitért arra is, hogy a növényházi termőfelületen közel 400 ezer tonna friss, ízletes zöldséget állítanak elő a magyar zöldségkertészek,

akik a termőterület meghatározó részén már biológiai növényvédelmet használnak, hogy minél egészségesebb termékeket kínálhassanak a fogyasztóknak. A települések mezőgazdasági közmunka programjai során termelt zöldségek közül is vannak olyanok, amelyek már kaphatók.

A retek, a fejes saláta, az uborka friss szedésből is kapható a salgótarjáni piacon
Fotó: Hegedűs Márk / NOOL.HU – MEDIAWORKS

Markó Róbertné, Erdőtarcsa polgármestere elárulta, hogy a fólia alatt van egyebek mellett újhagyma, retek és saláta is.

– A helyi óvodások például a napokban kaptak a retekből, amelynek nagyon örültek, hiszen nemcsak finom, de mindenféle vegyszertől mentes. Több termés egyébként sokkal hamarabb is lett volna, csak sajnos az időjárás közbeszólt. Ráadásul több alkalommal volt talaj menti fagy, nekünk pedig nincs arra lehetőségünk, hogy fűtsük a fóliákat

– fejtette ki Markó Róbertné, aki reméli, hogy hamarosan tényleg beköszönt a tavasz és lesz több zöldség is, így például paprika vagy paradicsom.

Juhász Dávid, az egyik pásztói zöldséges vezetője kiemelte, hogy

a koronavírus és az időjárás sem kedvezett a piacnak, így mindennek mintegy húsz százalékkal emelkedett az ára.

Kapható már egyebek mellett paprika, kelkáposzta, saláta, paradicsom, uborka, de már eper is.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.