Sokan még szokják az új szabályokat Békéscsabán

Ahogy a városi vendéglátóhelyen mondták, „zsigerből” még nem megy minden, odafigyelésre, türelemre van szükség.

null

Az Andrássy úti Borozó jó hely, és jó helyen fekszik. Ez lehet a magyarázata annak, hogy miért érdemes és szükséges asztalt foglalni estére, főként hétvégén. Jó időben a terasz közkedvelt, izzik a levegő. Egyből rálátni a sétálóutcára, ahol zajlik az élet, és ahogy egy férfivendég mondta, nyáron van látnivaló bőven. Gyönyörűek Békéscsaba és a megye női lakosai, ilyenkor pedig már többet látni belőlük.

Gazsó Mátyás, a vendéglátóhely üzemeltetője elmondta, a teraszra a nyári hétvégéken este hétig mindenképpen érdemes asztalt foglalni.

Utána már nem garantálják, hogy lesz hely, mert akik hétkor érkeznek, valószínűleg maradnak zárásig.

Persze, ez nincs kőbe vésve, szabadulnak fel asztalok.

Rendelni, fizetni, mosdóba menni csak bent lehet. Ilyenkor mindenki számára kötelező a maszk viselése. Aki bent fogyaszt, annak védettségi igazolvánnyal kell rendelkeznie, és ezt személyi igazolvánnyal együtt kell alátámasztani. Amikor a benti vendég rendel, fizet a pultnál, és vécére megy, számára is kötelező a maszk. Ugyanez igaz a teraszon helyet foglalókra is, akár van oltási igazolványuk, akár nincs.

Korsó sörökkel ünnepelték a könnyítéseket a csabai Gyöngy Presszó teraszán helyet foglalók Fotók: Bencsik Ádám

– Mindezen szabályok betartása és betartatása nem könnyű, zsigerből még nem megy, hiszen nem évek óta bevezetett rendelkezésekről van szó – hangsúlyozta Gazsó Mátyás. – Türelem, odafigyelés, kell mindenki részéről, de azért ezek nem olyan bonyolult dolgok, hogy a szórakozást befolyásolnák. Ha szólnak a kollégák, a túlnyomó többség megértő, és azonnal alkalmazkodik az előírásokhoz.

Az is érdekes kérdés, mi a helyzet a pultosok maszkviselésénél.

A jogszabály szerint az üzletvezető határozza meg, hogy oltottság esetén elhagyható vagy kell számukra a védőfelszerelés.

Akik utóbbit választják, a vendégek bizalmát kívánják ezzel is erősíteni. Érdekes még ebben a témában, hogy az üzletvezető a maszkhasználatot nem tilthatja meg. Vagyis, amelyik alkalmazott rendelkezik oltási igazolvánnyal, és nem lenne számára kötelező a maszk, viselheti.

békéscsaba

Ugyanezen dolgokkal szembesültünk a csabai Gyöngy Presszóban is, de itt is találtunk „specialitásokat”, amikről érdemes beszélni. Ilyen a Gyöngyben népszerű biliárd és darts. Ezeket bent lehet játszani, de csak védettségi igazolvánnyal. Nemes Attila tulajdonos elmondta,

a biliárdasztalokat emiatt többször takarják le mostanában, nehogy bajuk essen. Vagyis kevesebben űzik ezt a sportot.

– Teraszaink ugyanakkor azért is népszerűek, mert az asztaloknál oltási igazolvány nélkül is mindenki fogyaszthat, valamint a két nagy tévénken nézhetik a műsorokat, főként a labdarúgás közkedvelt – ecsetelte Nemes Attila. – Egészen más élmény ilyen kivetítőkön, többen együtt nézni egy-egy meccset, mint az otthoni tévén.

A teljes cikket ITT érheti el.

Kiemelt kép: Bencsik Ádám

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.