Ellenőrzik a piacokat, a strandokat, a táborokat és a fesztiválokat is
Augusztus közepéig tart az országos vizsgálat.
Augusztus közepéig tart az országos vizsgálat.

Fogarason több étterem is próbálkozik a gourmet-konyha irányában elindulni, a Folio célba is ér.

Sört és hamburgert is adnak.

Szerencse kellett hozzá, hogy ne történjen nagyobb baj.

A konyhában csaptak fel a lángok, melyek átterjedtek az épület tetőszerkezetére is. A mintegy 40-50 vendégnek menekülnie kellett.

Gasztronómiai eseményekkel kezdődik ökológiai kulturális hét a Balatonon.

Fegyházbüntetés kiszabását indítványozzák a visszaeső férfival szemben.

A Covid-válság a huszadik hónapjába lépett, de továbbra is a vendéglátóhelyeket érinti a legsúlyosabban.

Szinte kivétel nélkül minden lapunk által megkérdezett településen megnyitottak szombat óta a vendéglátóhelyek teraszai.

Hasonlóan a budapesti vállalkozások kormány által megoldott korábbi gondjaihoz, Bécsben amiatt szenvednek a cégek, hogy az ingatlantulajdonosok ragaszkodnak a teljes bérleti díjakhoz.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A lakosság nyomására sok országban lépéseket tettek a kormányok, de már későn.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Ez a magyar álláspont.

Kiderült, hogy készülnek a Medián mérései.

A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak.

A tiltakozások eszkalálódnak, a rezsim egzisztenciális válságban van.

A teheráni magyar nagykövetség továbbra is teljes kapacitással üzemel. Azonban a terület komoly biztonsági kockázatot rejt magában – jelentette ki Szijjártó Péter.

Az FTC kapusa a BL-csapatok bajnokiján lépett ismét pályára, a Győr meg sem állt 51 szerzett gólig.

Sorozatban tíz győzelem után jött a magyar futballista, majd két botlás.

A súlyos betegséggel küzdő Fazekas László 137 tétmérkőzésen erősítette a csapatot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.