A köz- és a kormánytisztviselőket ünnepelték Nyíregyházán

Kiemelkedő munkát végző kormány- és köztisztviselőket díjaztak a megyeházán.

null

– A köz- és a kormánytisztviselőket ünnepeljük július 1-jén, amikor köszönetet mondunk azért, hogy jól működik Magyarország, ebben pedig nagy munkájuk van mindazoknak, akik a településük, megyéjük, a köz, a haza szolgálatára szegődtek és esküdtek fel – fogalmazott Román István kormánymegbízott a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából rendezett megyei ünnepségen. A megyei kormányhivatal vezetője hangsúlyozta, a haza nem csak elvont fogalom, hanem mindaz, ami körülvesz bennünket.

Köszönet a kiváló munkáért

– Nagyon nehéz, de sikeres időszakon vagyunk túl, amikor mindenki megmérettetett, a közösségek, az egyének is. Olyan kihívással kellett szembenéznünk, amellyel korábban talán 100 évvel ezelőtt kellett szembesülnie az államigazgatásnak is

– fogalmazott. Egy győztes csatán vagyunk túl, és kijelenthetjük, hogy az elmúlt másfél évben sikerült megfelelnünk a kihívásoknak – mondta. Román István emlékeztetett rá, a múlt héten már volt olyan nap megyénkben, amikor újabb fertőzést nem regisztráltak és szerdán volt az első nap, amikor az országban senki sem hunyt el koronavírus-fertőzésben. – Köszönet illet mindenkit, aki ehhez a munkához hozzájárult – tette hozzá –, és meg kell találni azokat az alkalmakat, amikor az áldozatos, kiváló szakmai munkáért köszönetet tudunk mondani.

Kiemelkedő munkát végző kormány- és köztisztviselőket díjaztak a megyeházán
Fotó: Szarka Lajos / SZON.HU – MEDIAWORKS

Nélkülük nem működne az állam

Régi hagyomány, hogy öt kormánytisztviselő és öt köztisztviselő vehet át elismerést a megyeháza Bessenyei termében rendezett ünnepségen. A díjazottakra a munkahelyi vezetők tehettek javaslatot, s saját maguk között dönthetik el, ki kapja meg a kormányhivataltól és a Magyar Közigazgatási Társaság Megyei Tagozatától a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közigazgatásáért díjat.

– Megállunk egy pillanatra és a közszolgáltatás bármely területén dolgozók áldozatos munkájára gondolunk, mert enélkül nem tudna működni a magyar nemzet, az állam a társadalom, az emberek megelégedésére

– mondta köszöntőjében Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, és megjegyezte: minden évben egy kitüntetettre a megyei önkormányzat tesz javaslatot. Az elnök kiemelte a közszolgálatot vállalók elkötelezettségét, szakmai felkészültségét, amire a járványhelyzetben még nagyobb szükség volt mint korábban.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.