Kezdődik a szüret Tiszazugon, a korai szőlőfajták már kosárba is kerültek

Bár az enyhe időjárás kedvez a munkának, az eső viszont lassítja azt. A tiszaföldvári Barcza Kézműves Borászat négy hektár földjén mintegy száz mázsa gyümölcsre számítanak – írja a Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál, a szoljon.hu.

null

Egészségesek, szépek a szőlőszemek, megfelelő a cukorfok és a savtartalom is jó, így már megkezdődhetett a szüret. Barcza Gábor, a tiszaföldvári Barcza Kézműves Borászat vezetője megkeresésünkre elmondta, hogy a nyári sok napsütés kedvezett a gyümölcs fejlődésének, a szüret esetében pedig az idő enyhülése segíti a munkát.

– Volt olyan év, amikor így, augusztus végén kánikula volt, akkor csak éjszaka vagy hajnalban tudtuk szedni a szőlőt, hiszen akkor volt megfelelő a hőmérséklet a betakarításra.

Az egész folyamat során fontos a húsz fok alatti hőmérséklet, még a préselt szőlő és must esetében is – fejtette ki a szőlész.

A termés tekintetében olyan mennyiségre és minőségre számítanak a gazdák, mint a korábbi években. Az augusztusi érésű, korai fajták fürtjei már kosárba kerültek, ilyen például a turán, a cserszegi fűszeres vagy az Irsai Olivér.

– A középérésűeket, szeptember közepére várjuk, akkor a kékfrankos lesz soron, amiből nálunk rozé és vörösbor is készül. Utána következik egyebek mellett a cabernet savignon, a piros szlanka, a fekete kesely, valamint a kadarka. A szüretet október végén, a kövidinkával zárjuk – sorolta.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható el.

A borítóképen Barcza Gábor tiszaföldvári borász. Fotó: Kiss János/szoljon.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.