Több százan látogattak el a Szolnoki Járműjavító telephelyére

A telephelyen egyebek mellett megtekinthetőek voltak az új InterCity szerelvények is.

null

Szolnok napját 2000 óta ünnepli a város, ennek meghatározó állomása volt a Budapest–Szolnok vasútvonal megnyitása. Az 1847. szeptember elsején, reggel negyed kilenckor Pestről induló vonat tizenhat kocsijában majdnem hétszázan utaztak. A vendégek között volt többek között István főherceg, Széchenyi István és Kossuth Lajos is - olvasható a Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál, a Szoljon.hu cikkében.

 

A mozdony a kilencvenkilenc kilométer hosszú utat három óra tizenöt perc alatt tette meg, így fél tizenkettőkor érkezett meg Szolnokra.

Ennek apropóján kaphattak ízelítőt szombaton délután a Szolnoki Járműjavító telephelyére kilátogatók az ott folyó munkákról, valamint a mozdonyok és vasúti szerelvények javításáról. A helyszínre érkező gyermekeket lufikkal és csokoládéval ajándékozták meg.

Képgaléria: Bemutató a Szolnoki Járműjavítóban

 

A telephelyen egyebek mellett megtekinthetőek voltak az új InterCity szerelvények, délután négy és hat óra között pedig a családok kipróbálhatták a nosztalgiagőzöst is. Megtekinthető volt a Vasúttörténeti Alapítvány jóvoltából létrehozott vasúti kiállítás is, ahol találkozhattunk régi vasúti igazolványokkal, makett kiállítással és a járműjavító százötvenedik születésnapjára készült emlékéremmel is.

 

Borítókép forrása: SZOLJON.HU/Nagy Balázs

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.