Új élményelemekkel gazdagodik a gyulai fürdő

Elkezdődött az új gyermek-víziparadicsom építése a közelmúltban a Gyulai Várfürdőben.

null

Miután a Gyulai Várfürdőben 2013-ban elkészült az AquaPalota, a fedett családi élményfürdő, szinte azonnal elkezdtünk dolgozni a következő időszak fejlesztési stratégiáján – nyilatkozta hírportálunknak az előzményekről dr. Görgényi Ernő. A város polgármestere elmondta, lényeges célként jelölték meg a fürdő négy évszakos jellegének erősítését és a szolgáltatások minőségének javítását. – Két nagyon fontos elképzelésről van szó, amelyek egyaránt erősítik majd Gyula turisztikai vonzerejét – hangsúlyozta a polgármester.

A fürdő 2019 áprilisában a Kisfaludy 2030 Program keretében nyert el 15 millió forintos hazai forrást annak a megvalósíthatósági tanulmánynak az elkészítésére, amelyben összegezték a szükséges beruházásokat.

2019 októberében Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója bejelentette, hogy támogatják a Gyulai Várfürdő további fejlesztéseit.

2021. január 13-án megjött a hivatalos értesítés, hogy 2,9 milliárd forintos forrás érkezik majd a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében a beruházásokra.

A fejlesztéssorozatnak három fontos eleme van, ezek egyike az új gyermekparadicsom megépítése

 – tette hozzá dr. Görgényi Ernő, majd kitért arra, hogy a már említett AquaPalotával korszerű, színvonalas fedett családi élményfürdő várja a vendégeket. – Az ottani körülményekkel szinkronba kell hoznunk a kültéri infrastruktúrát – folytatta a gondolatot.

 

Az eredeti cikket ITT érheti el. 

Borítókép: Kun Miklós elmondta, a beruházás gőzerővel zajlik, hiszen a kivitelezésnek a nyári szezon kezdete előtt el kell készülnie (Fotó: Bencsik Ádám)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.