Ejtőernyős ugrások tucatjai a hajdúszoboszlói reptéren + videó

Látványban nem volt hiány – A parancsnok szerint ejtőernyős bárkiből lehet, aki elég elhivatott hozzá.

null

Az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred ejtőernyős beosztású katonái gyakoroltak szerdán az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis közreműködésével. A gyakorlat nappaltól egészen az éjszakai körülmények eléréséig tartott – olvasható a Hajdú-Bihar megyei hírportál, a haon.hu cikkében.

 

A felderítők – egyéni képesítésüknek megfelelően – bekötött körkupolás, illetve légcellás ejtőernyővel ugrottak a Mi-17-es helikopterből, 500-3000 méter magasságból.

A katonák között igazi rutinos ugrók, és olyanok is akadtak, akik nemrég kezdték meg szolgálatukat.

Hajnal István ezredes, a felderítő ezred parancsnoka elmondta, a gyakorlás célja az volt, hogy azok a mélységi felderítő katonák, akik ebben az évben még nem ugrottak, bevezető ugrásokat hajtsanak végre.

Az első ugrásoknak mindenképpen nappal, és egyszerű terepen kell megtörténniük, a szoboszlói reptér erre kiváló alkalmat nyújt 

– mondta.

A parancsnok kifejtette, minden katonának van egy éves ugrásszáma a képzettségének megfelelően (12-70 ugrás). – A gyakorlások száma évente 3-4 alkalommal történik, idén egyet sajnos már elvitt a szél, akkor nem voltak meg a megfelelő időjárási viszonyok – tette hozzá.

 

Mint a portál megtudta, a felderítő ezred jelenleg a Magyar Honvédség egyetlen felderítő alakulata. Katonái megtalálhatóak szolgálatban Hajdúhadházon, a Bakonyban, a déli határon, illetve az újabb határszakaszon. Külföldet tekintve pedig Irakból jöttek haza közülük néhányan nemrég, illetve Koszovóban most is állomásoznak páran az ezredből.

 

Kalandra fel!

A parancsnok kérdésre elmondta, ejtőernyős bárkiből lehet, aki elég elhivatott hozzá. – A kecskeméti repülőorvosi vizsgálaton kell megfelelnie, és persze nagy fokú motiváltság, belső indíttatás is szükséges. Azt gondolom, kiugrani a semmibe embert próbáló dolog – hangsúlyozta, hozzátéve, két hét elméleti, földi felkészítés után, a gyakorlati vizsgákat követően ugorhatnak először a katonák.

 

Varga Sándor zászlós, a felderítő ezred mélységi felderítő századának vezénylőzászlósa már 320 ugrásnál jár, és oktatói titulussal is rendelkezik. Mint mondta,

a gyakorlás során kétféle ugrást hajtottak végre a katonák: bekötött rendszerű, és szabadeső típusú ejtőernyős ugrást.

Az előbbi lényege, hogy a gép testéhez hozzá vannak erősítve az ejtőernyők, az ugró a súlya által húzza ki azt a belső zsákból, míg utóbbi során – adott zuhanást követően – 1200 méteren maguknak nyitják ki az ernyőiket. A vezénylőzászlós úgy fogalmazott, mindenkinek ajánlja az ejtőernyőzést, de leginkább a kalandvágyó fiataloknak.

 

A gyakorlás során az első két ugrással a felderítő ezred katonái Gál Szabolcs őrmester, világbajnok ejtőernyős emlékének tisztelegtek.

 

Az eredeti cikk IDE KATTINTVA érhető el.

 

Borítókép: Látványos ejtőernyős ugrások Hajdúszoboszlón (Fotó: haon.hu/Czinege Melinda)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.