Észak-Korea katonáinak tizede elesett vagy megsérült az ukrajnai harcokban
A dél-koreai hírszerzés szerint Észak-Korea további erősítéseket készül küldeni.
A dél-koreai hírszerzés szerint Észak-Korea további erősítéseket készül küldeni.
Az orosz katonai egységek egyelőre várakoznak.
Az egyezmény értelmében mindkét ország köteles minden rendelkezésre álló eszközt felhasználni a másik fél azonnali katonai támogatására.
Ukrajna erőfeszítése, hogy ösztönözze az észak-koreai katonák dezertálását, különböző akadályokkal néz szembe.
Egyre kritikusabb az árvízhelyzet, főként a Dunakanyarban, közben Budapest felé halad tovább az árhullám tetőzése.
Egy főtörzsőrmester 11 éve is ott volt, idén is részt vesz a védekezésben Pilismaróton.
Az ukrán harcképes férfiak a háború mellett a besorozástól félnek leginkább.
Estébe nyúló katonai parádéval ünnepelték meg szombaton Nagyvárad román megszállását.
Sokan attól tartottak, hogy az orvosi marihuána legalizálása a kábítószer beáramlásához vezetne.
Vannak olyan települések, ahol már sírokat ásnak ki, hogy helyet csináljanak az új halottaknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A francia klasszis nem véletlenül hagyta ki a királyi gárda első meccsét a klubvilágbajnokságon.
Miközben költségvetési hiánnyal küzd.
A világ legkritikusabb olajszállítási útvonalán ütközött össze két tanker.
Nagy magyar álmot hiúsított meg harminc évvel ezelőtt.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Jogász, vegyész, rendőr, mérnök és egyetemista is van közöttük.
Az Ökumenikus Segélyszervezet különleges fotókiállítással készült a menekültek világnapjára.

Az életéről megjelent monográfiából olyan dolgokat is megtudtunk, amit eddig nem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.