időjárás 26°C Csaba 2022. július 6.
logo

Összefogtak a helyiek: újabb fejlesztés a vizslási óvodában

Forrás: Országszerte
2022.05.22. 16:24
borítókép

A helybeliek összefogásának köszönhetően korszerű fekhelyeken pihenhetnek a jövőben az óvodások.

Sándor József, a település polgármestere elmondta: több program során kínáltak lehetőséget jótékonykodásra a lakosoknak az elmúlt időszakban - olvasható a Nógrád megyei hírportál, a NOOL cikkében.

– Ilyen kezdeményezés volt például a falunapi zsákbamacska vagy a szüreti felvonulás utáni est. Ezekből összesen több mint 600 ezer forint gyűlt össze, amelyből lecserélhettük az óvoda elavult, balesetveszélyes vaságyait. A közelmúltban sikerült beszereznünk huszonöt új óvodai matracot, amelyek minden előírásnak megfelelnek. Emellett az intézmény felszerelése is bővült paplanokkal, párnákkal, ágyneműhuzatokkal, illetve egyéb eszközökkel, úgymint tárolódobozokkal, laminálógéppel és hordozható hangfallal – fejtette ki a polgármester, aki rámutatott, hogy a fejlesztésnek köszönhetően a gyerekek immár a 21. századnak megfelelő körülmények között cseperedhetnek az óvodában.

Sándor József azt is hozzátette: büszke a falubeliekre, amiért minden alkalommal a jó ügy mellé állnak a település fejlődése érdekében.

Borítókép: A legkisebbek számára is kedvező, hogy folyamatosan fejlődik a település (Fotó: NMH/Hüvösi Csaba)