Nyílt napot rendezett a veszprémi Pannon Egyetem

A felsőoktatási intézményben nyílt napot tartottak ma, hogy a február 15-i felvételi jelentkezési határidő előtt segítsék a diákokat a választásban.

null

Hagyomány, hogy a Pannon Egyetem két nyílt napot szervez: novemberben és januárban. Mindkettő célja, hogy a felsőoktatási intézménybe készülő diákok döntését megkönnyítse, bemutassa az egyetem képzési kínálatát. Ahogyan novemberben, úgy ezúttal is kari és szaktájékoztatókon vehettek részt a középiskolások, meghallgathatták a felvételi eljárással kapcsolatos tudnivalókat, a legfontosabb változásokat. Akinek több képzés is szimpatikus, de még nem tudja, melyik az igazán megfelelő számára, annak döntését a karrier-tanácsadás és a pályaorientációs tanácsadás könnyíthette meg - olvasható a Veszprém vármegyei hírportál, a VEOL cikkében.

A középiskolások tájékoztatót hallhattak a Karrier Központról, a duális képzésekről, a diákhitelről, találkozhattak az egyetem hallgatóival, az oktatókkal, ellátogattak a kollégiumba.

A nyílt nap melletti fenntarthatósági kísérőrendezvényen a résztvevők előadásokat hallhattak többek között a zöld egyetemről, a fenntarthatóság fontosságáról.

Az eredeti cikk a Nyílt napot rendezett a Pannon Egyetem címen a Veszprém vármegyei hírportál, a VEOL oldalán érhető el.

Így számolják a többletpontokat

Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy a felsőoktatási felvételi rendszer átalakításnak köszönhetően a jövőben az intézmények szabadabban dönthetnek arról, hogy a felvételi eljárásban milyen teljesítményeket értékelnek többletpontokkal. Az egyetemeknek szep­tember 30-ig kellett meghatározniuk saját követelményeiket, így több helyen már nem írnak elő emelt szintű érettségit, és eltörik a minimumponthatárokat is.

A felsőoktatási felvételi rendszert – amit az állami intézmények elvárásainak megfelelően alakítottak ki – azért modernizálta a kormány, mert a hallgatók kétharmada modellváltó egyetemre, további harmincezer diák pedig egyházi fenntartású intézménybe jár

– fejtette ki korábban Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára. Elmondta, hogy a felvételi eljárást az új rendszerben is az Oktatási Hivatal koordinálja, és nem módosulnak a felvételi határidők sem.

Borítókép forrása: Pesthy Márton/Napló

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.