Ennél finomabb padlizsánkrémet nehezen fog találni

Padlizsánkrém fokhagymásan – ahogyan a legjobb.

null

A friss padlizsánt megmossuk, majd körbeszurkáljuk egy villával. Ha ezzel megvagyunk, 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, majd 40-50 perc alatt puhára sütjük. Sütés közben nem árt, ha egyszer-kétszer megforgatjuk a padlizsánokat. Ha a bőre már barna és összehúzódik, az azt jelenti, hogy elkészült. 

Miután kihűlt, hosszában kettévágjuk a padlizsánokat, aztán kikaparjuk egy tálba a belsejét. Botmixerrel pépesítjük, közben hozzákeverjük a tejfölt, az apróra vágott újhagymát, majd a fokhagymát is belenyomjuk. Ízlés szerint sóval és borssal fűszerezzük, aztán a mustárt és a citromlevet is hozzáadjuk. Ha ezekkel elkészültünk, simára keverjük az olívaolajjal, majd néhány órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek – írta a Mindmegette.hu.

HOZZÁVALÓK


 

Borítókép: illusztráció (Forrás: Mindmegette.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.