A herélt lóra esküszik a tolnai batátás

Négyesfogathajtás és édesburgonyatermesztés. Mi köze e két dolognak egymáshoz? Nem mi, hanem ki! Az összekötő kapocs (személy) Rohr Máté, aki fogathajtóként és batátásként is ismert.

null

Nemcsak egyszerű fogathajtó Rohr Máté. Végzettségét tekintve is ez a szakterülete: lótenyésztő, lovassportszervező, agrármérnök szakos diplomája van. A 29 éves tolnai fiatalember korábban pónifogatokkal versenyzett. Ennek az időszaknak a covid vetett véget. Most újrakezdi, de már nagylovakkal a négyesfogathajtást.

Batátát először 2021-ben ültettek

Agrármérnökként is jeleskedő fiatalember arról is ismert a vármegyében, hogy onnan az elsők között kezdett batáta (édesburgonya) termesztésével foglalkozni. 

– Nagyapámtól átvettem tíz hektár földet, alapítottunk egy családi gazdaságot (édesapámmal és a három testvéremmel), s mivel sok kis homokos parcellából állt a birtok, kerestünk olyan növénykultúrát, amit ilyen helyen gazdaságosan lehet termeszteni. Így jött képbe az édesburgonya, amivel Magyarországon még kevesen foglalkoznak. Talán kétszáz hektár lehet az összterülete. A környéken egy faddi gazdaság volt az első batátás, de ők már abbahagyták. Mi 2021-ben kezdtük az ültetését – tekintett vissza Rohr Máté a Tolna vármegyei hírportálnak, a Teol.hu-nak, ahol elárulta azt is, hogy a batátát nem kell vetni

– A gumó hajtásait letördelik, azt árusítják palántaként – például Mórahalom térségében –, és ha lerakjuk a földbe, egy nap múlva már gyökerei, gyökérkezdeményei vannak. Nagy ellensége a drótféreg, ami sajnos tavaly nálunk is megjelent, úgyhogy most egy évig pihentetjük a területet. Nem szeretném agyonvegyszerezni a talajt. Úgy védekezünk, hogy facéliát vetettünk. Ez egy mézelő fűféle, aminek a gyökere olyan anyagot termel, ami kiírtja a drótférget. Illetve, beszántva majd zöldtrágyaként hasznosul. Volt, amikor 2,5 hektáron ültettünk édesburgonyát, jövőre valószínűleg egy hektáron kezdjük újra.

Fogatösszeállítás és lókiképzés

Vannak, akiknél korán megmutatkozik a rátermettség, a tehetség. Rohr Máté 14 éves korában kezdte a lovasnapokon való szereplést. Ahogy más tinédzserek, ő is pónikkal indult a megmérettetéseken. 

– Pónifogatokkal 2009-től versenyeztem- vázolja sportpályafutásának kezdetét. – Öt világbajnokságon vettem részt. A legjobb eredményt 2013-ban értem el Franciaországban, a bronzérmes csapat tagjaként. Három évig a világranglistán a TOP 6-ban szerepeltünk. Ez a sorozat aztán a covid miatt megszakadt. Jött a fogatcsere, s tavaly már nagylovas négyesfogattal indultam két hazai és egy külföldi versenyen. Ez bérfogat volt, de most már a sajátom összeállítására és nevelésére összpontosítok. Két ló már megérkezett, a többi beszerzése folyamatban van. Hatéves kortól versenyezhet egy ló, addig fel kell készíteni ismertette a fiatalember, aki emondta azt is, hogy a nagyversenyeken való biztonságos részvételhez 6-8 nyugodt, herélt ló szükséges.

–  Vinni ötöt viszünk – a legjobb formában lévőeket –, de a munkában még további 2-3 részt vesz. Emellett, mások számára történő lókiképzéssel is foglalkozunk. Idehozza a gazda a nyers lovat, s mikor elviszi már kocsi előtt, nyereg alatt is jól viselkedik. Ha valami nem stimmel, akkor eljön a tulaj, és együtt tanul a lóval, hogy neki is engedelmeskedjen, ne csak a kiképzőnek. Az összeszokás elengedhetetlen – szögezte le Rohr Máté.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.