Igazi kuriózum: Az ajkai üveggyártás története

Az ajkai Kristály Múzeum több mint 1500 darabos kollekciója ma is kuriózumnak számít, a kiállított tárgyak az Ajkai Üveggyár történetének emlékeit és az ajkai kézműipar fejlődésének állomásait mutatják be.

Ajkakristályüveg2025. 07. 28. 4:46
null

A gyárat 1878-ban Neumann Bernát alapította, termékei a világhírig jutottak. A gyár hamar országos hírnévre tett szert. Az 1885-ös budapesti országos kiállításon már aranyérmet nyert, melyet követően jelentős piaci sikereket ért el a lámpacilinderekkel, gyógyszeres üvegekkel, demizsonokkal és háztartási üvegekkel. 

A kiállított tárgyak az Ajkai Üveggyár történetének emlékeit és az ajkai kézműipar fejlődésének állomásait mutatják be
Fotó: Gyarmati László

A gyár 1891-ben a Kossuch család tulajdonába került, akik jelentős beruházással és külföldi nyersanyag beszerzésével csiszolt, vésett, aranyozott palackokat, talpas serlegeket és poharakat készítettek. Az üvegek minősége, kivitele és díszítése lehetővé tette, hogy azok a világ bármely piacán versenyképesek legyenek. 

A következő sikereket az 1896-os millenniumi, valamint az 1900-as párizsi világkiállításon nyert aranyérmek jelentették. A gyár később is nemzetközi vásárokon, többek között Frankfurtban, Párizsban, New Yorkban rendszeresen mutatta be termékeit, különösen az exkluzív borkóstoló kehelyszériákat.

Új mérföldkövet jelentett az 1964-ben bevezetett, 24 százalék ólomoxidot tartalmazó ólomkristály gyártása. Az export aránya ekkorra már elérte a 90 százalékot, mégis megtartották a kézi munkavégzésen alapuló, manufakturális jelleget.

Az 1980-as években új technológiák, köztük a színes ólomkristály, az überfangos és a cameo technika honosodtak meg. A gyártás befejeződött, a múzeum épületét a városi múzeumokat üzemeltető Csingervölgy Nonprofit Kft. vásárolta meg. A tárgyak bemutatásán túl különböző programokkal, például üveg workshopokkal várja a látogatókat. A múzeum bejelentkezés után látogatható – számolt be róla a Veol.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.