Országossá vált a kecskeméti 5letből jövő! középiskolás start-up vetélkedő

Elindult a jelentkezés a kecskeméti AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. által 2016-ban megálmodott játékos vállalkozói vetélkedő hatodik évadára.

null

Elindult a jelentkezés a kecskeméti AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. által 2016-ban megálmodott játékos vállalkozói vetélkedő hatodik évadára, amelyre már az ország minden középiskolájából, sőt három szomszédos országból (Szerbia, Románia, Szlovákia) is regisztrálhatnak a csapatok, hogy elvigyék az 1+1 milliós fődíjat – olvasható az UNILIFE cikkében.

A játék célja, hogy a fiatalok közösségi, inspiratív, személyiségfejlesztő formában sajátíthassanak el olyan vállalkozói ismereteket, amelyek nagy segítséget jelentenek a pályaválasztás során, de akár az egész jövőjüket megalapozhatják.

Nézze meg a verseny hivatalos beharangozóját!

Az elmúlt 5 évben 3 országból, 21 városból, 194 csapat, azaz összesen több mint 800 diák választotta az 5letből jövőt!

Hogy miért? Arról meséljenek ők maguk!

Még több diák számára elérhető az 5letből jövő!

A játékra az egész országból, sőt a határon túlról is (Szerbiából, Romániából és Szlovákiából) várják a középiskolás csapatokat. A nevezők köre azonban nem csak földrajzilag bővült, hanem idén már a 9. évfolyamtól egészen a 12-ig regisztrálhatnak a diákok. A döntő ismét két napos, exkluzív környezetben megvalósuló élményprogramokkal és csapatépítő tréningekkel egybekötött megmérettetés lesz. A hatodik évad legjobb ötletét most is egy szakemberekből álló zsűri fogja kiválasztani, és az 1+1 milliós fődíj mellett további nyeremények is gazdára találnak, már a verseny első fordulójában is.

Az 5letből jövő! start-up verseny küldetése, hogy a jövő fiatal vállalkozói a saját ötleteik mentén szárnyra kapjanak! A hatodik évadra már elindult a regisztráció a weboldalon!

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Részlet a kedvcsináló előzetesből (Fotó: Youtube)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.