Államtitkárnak adta ki magát

Ma kezdődik a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságon annak a férfinak a pere, aki államtitkárnak kiadva magát tárgyalt pályázatokról.

BL
2011. 10. 26. 7:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bíróság tájékoztatása szerint a vádlott – aki ellen hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett hivatali befolyással üzérkedés miatt indult eljárás – Szaló Péternek, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkárának adta ki magát, és így kereste meg 2009 júliusában az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetőjét.

A telefonbeszélgetés során felajánlotta segítségét „az igazgatóságnál folyamatban lévő uniós projektek sikeres lebonyolításához”. A vádlott azt ígérte, hogy az egyik folyó revitalizációjához a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tartalékalapjától egyszeri vissza nem térítendő támogatást szerez. Ennek fejében azt kérte, hogy a közbeszerzési eljárás nyertesének kilétét az eredmény hivatalos kihirdetése előtt közöljék vele.

A gyanút fogó igazgatónak beismerte ugyan, hogy nem ő az államtitkár, ám annak megbízásából jár el. Az igazgató ezt követően megszakította a kapcsolatot a vádlottal, aki pár hónappal később hasonló trükkel kereste meg Nádudvar polgármesterét. Neki is Szaló Péternek adta ki magát, és egy beruházás önerejének előteremtéséhez ajánlott segítséget, ezért 6-7 millió forintot kérve, de ott is lelepleződött.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.