Fegyházra ítélték a kábítószer-terjesztőket

Komáromban lebukott kábítószer-terjesztőket ítélt fegyházbüntetésre jogerősen a Győri Ítélőtábla – közölte a szervezet sajtószóvivője csütörtökön.

BL
2011. 10. 27. 17:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ferenczy Tamás elmondta, hogy az ítélőtábla – a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság ítéletét helybenhagyva – a komáromi Kiss Attilát hat év és hat hónap, az inárcsi Szabó Zsoltot pedig öt év nyolc hónap fegyházbüntetésre ítélte kábítószer birtoklásáért és terjesztéséért. Az elkövetők egy autó kárrendezése során tudták meg egymásról, hogy kábítószer-fogyasztók. A komáromi férfi több alkalommal adott át Szlovákiában beszerzett ketamint az ismerősének, aki ennek egy részét másoknak értékesítette, és az áruért részben amfetaminnal fizetett – mondta Ferenczy Tamás.

A két férfit Komáromban érték tetten 2007. augusztus 28-án. A helyben élő Kiss Atilla lakásának átkutatásakor kenderpalántát, marihuánatörmeléket és digitális mérleget találtak, rajta kábítószernyomokkal. A bíróság a büntetés időtartamába beszámította a két elkövető előzetes fogva tartásban töltött idejét. A ketamint az állatgyógyászatban nyugtatóként, altatóként alkalmazzák más szerekkel kombinálva. Magyarországon kábítószernek minősül, felhasználását jegyzőkönyvezni kell. Több európai országban viszont legálisan használható és kapható, az interneten is foglalkoznak a kereskedelmével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.