Kényszerkezelést kap a „szamuráj”

Jogerősen kényszergyógykezelést rendelt el a Győri Ítélőtábla csütörtökön azzal a férfival szemben, aki szamurájkarddal támadt élettársára Győr egyik külső kerületében.

NT
2011. 10. 27. 10:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vád szerint az erősen ittas Nyári Csaba István a kerítésen átmászva jutott be a sértett házába, majd amikor az asszony a zajra előjött, a férfi a kabátja alól egy szamurájdíszkardot húzott elő, és azzal fenyegette meg a nőt, hogy elvágja a torkát, levágja a fejét. A sarokba szorított, segítségért kiabáló áldozat eltolta magától támadóját, kirántotta a férfi kezéből és az udvarra dobta a kardot.

Az első fokon eljáró Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság korábban emberölés kísérlete miatt elmarasztalta ugyan a férfit, de büntethetőséget kizáró ok – beszámíthatóság hiánya – miatt a kényszergyógykezelését rendelte el; ezt a döntést hagyta helyben csütörtökön a másodfokú bírói fórum.

A tárgyaláson a férfi azzal védekezett, hogy nem emberölés volt a célja. Azt mondta, életveszélyesen meg akarta fenyegetni az asszonyt, hogy az vallja be: megölte az ő anyját. A férfi bemutatott a bíróságnak egy – másfél hónappal a támadás előtt tett – feljelentést, amelyben anyja halálának a kivizsgálását kérte a rendőrségtől.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.