Öt év a kocsmában szurkálónak

Jogerősen öt év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy szanki férfit, aki egy kocsmában tavaly nyáron bicskával megszúrt egy vendéget.

WA
2011. 10. 27. 10:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábban tizenhat alkalommal büntetett, jelenleg 55 éves Patai Ferenc 2010. július 16-án este erősen ittas állapotban megjelent egy szanki vendéglőben, ahol tovább ivott, majd ok nélkül belekötött a pultnál ülő, általa csak látásból ismert későbbi sértettbe. A kötekedő vádlottat a másik férfi kivezette a helyiségből, és arra kérte, menjen haza.

A vádlott azonban visszatért az ivóba, szó nélkül elővett a zsebéből egy bicskát, és azzal vesetájékon hátba szúrta a neki háttal, a pultnál ülő, így a közeledtét nem észlelő férfit. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de a szakértői vélemény szerint – figyelemmel a megtámadott testtájékra és az alkalmazott eszközre – akár életveszélyes sérülés is bekövetkezhetett volna. A vádlott az eljárás során beismerő vallomást tett.

A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés kísérletében mondta ki bűnösnek a férfit, és ezért jogerősen öt év fegyházbüntetéssel sújtotta. Döntésével az ítélőtábla – a többi között a vádlott előéletére való tekintettel – súlyosbította az első fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság által kiszabott négyéves büntetést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.