18 embert fogtak meg a rendőrök

Tizennyolc határsértőt fogtak el a rendőrök péntek este és szombat délelőtt Szeged közelében – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

LM
2011. 11. 12. 19:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Péntek este tíz órakor a határrendészek a stabil hőkamera segítségével fedeztek föl egy koszovói nőt és három férfit Röszke és Mórahalom között – mondta Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette: egyiküknek nem ez volt az első próbálkozása, így vele szemben beutazási és tartózkodási tilalom megsértése gyanújával büntető, míg a többiekkel szemben idegenrendészeti eljárás indult.

Szombaton kora reggel az Ásotthalmot Gátsorral összekötő úton bukkantak a járőrök újabb négy gyanús emberre, a szintén egy nőből és három férfiből álló társaság Szomáliából érkezett.

Nem sokkal később a helybéliek figyeltek föl Újszegeden, a töltés mentén egy gyanús csoportra, amelynek tagjai rövid séta után lehasaltak a töltés árnyékában, majd néhány méter megtétele után újból lefeküdtek. A járőrök a közeli ligetben bukkantak rájuk, de amint meglátták őket, szétfutottak. Hat pakisztáni állampolgárt sikerült a helyszínen elfogni, négy afgán állampolgárt pedig szűk egy órával később találtak meg – közölte a szóvivő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.