A Fővárosi Bíróság a honlapján azt írta: S. Gyula előzetes letartóztatását a PKKB a Fővárosi Főügyészség indítványával egyezően a szökés, az elrejtőzés, a bűnismétlés veszélye miatt, valamint arra való tekintettel rendelte el, hogy a gyanúsított az ellene folyó eljárás során megszökött a hatóság elől.
A közlemény szerint a férfi előzetes letartóztatása a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályának kábítószer-bűnözés elleni szolgálatánál folyamatban levő büntetőügyben addig tart, amíg az elsőfokú bíróság a tárgyalás előkészítése során határozatot hoz, de legfeljebb december 20-ig. A végzés nem jogerős. Emlékeztettek arra: korábban a nyomozó hatóság a gyanúsított elleni büntetőeljárást 2002. június 4-én függesztette fel, majd miután a férfi ismeretlen helyre távozott, elfogatóparancsot adtak ki vele szemben. Végül ennek nyomán a gyanúsítottat múlt csütörtökön fogták el a hatóságok. Mint írták, az eltelt idő alatt S. Gyula bujkált a hatóságok elől. A gyanúsítottnak nincs érvényes személyazonosító igazolványa, útlevele, vezetői engedélye, de más érvényes, személyazonosításra alkalmas okirattal sem rendelkezik. „Mindezekre tekintettel megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén szökéssel, elrejtőzéssel ismételten veszélyeztetné a büntetőeljárást” – tette hozzá a bíróság.
A végzés szerint a gyanúsítottnak nincs bejelentett munkahelye, legális jövedelme, és megélhetésének forrása sem ismert. A bíróság azt feltételezi, hogy a „létfenntartását, megélhetését a megalapozott gyanú tárgyát képező bűncselekmény kapcsán biztosította”. Mindezek alapján arra lehet következtetni, hogy a férfi a kényszerintézkedés elrendelése nélkül újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el – hangsúlyozták.
A rendőrség vasárnap közölte a honlapján, hogy a BRFK és a Terrorelhárítási Központ (TEK) nyomozói Makláron elfogtak egy tizenkét éve körözött férfit. Mint írták, a 47 éves S. Gy.-t 1998 óta körözték kábítószerrel való visszaélés bűntett miatt, 2009-ben nemzetközi elfogatóparancsot is kibocsátottak ellene. A férfit a környezetében mindenki más néven ismerte, a gyanúsított új családot, új életet teremtett magának Makláron. Már csak pár hónap volt hátra ahhoz, hogy az általa elkövetett bűncselekmény elévüljön – írta a rendőrség.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!