Rossz napjuk volt a cigarettacsempészeknek

Harmincmillió forint értékű cigarettaszállítmánnyal bukott le egy nyíregyházi csempész – közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.

TK
2011. 11. 24. 18:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a furgonjával közlekedő 23 éves férfit szerdán Fehérgyarmaton igazoltatták a rendőrök, az autó rakterében nagy mennyiségű, zárjegy nélküli cigarettát találtak. A főhadnagy tájékoztatása szerint a sofőr elismerte, hogy csempészett cigarettát szállít, így előállították a helyi kapitányságra. A kocsiban összesen 24 999 doboz cigaretta volt, amelynek a jövedéki törvény alapján számított értéke meghaladta a 30 millió forintot. Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal büntetőeljárást indított.

A szóvivő beszámolt egy másik csempész elfogásáról is: Tiszabecsen, ugyancsak szerdán 6000 doboz, hétmillió forint értékű cigarettát találtak a rendőrök az előlük járművével menekülő, de feltartóztatott 25 éves uszkai lakos személygépkocsijában.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.