A hőkamera megint segített

Két csoportban összesen 19 külföldi határsértőt, valamint egy magyar állampolgárságú férfit fogtak el csütörtök hajnalban a Hercegszántó Határrendészeti Kirendeltség járőrei Gara közelében – közölte a rendőrség az MTI-vel.

WL
2011. 12. 22. 11:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A határrendészek kézi hőkamerával észlelték, hogy Gara település irányába két csoport közeledik, amelynek a tagjait egymás után elfogták. A második csoporttal együtt egy magyar állampolgárt is elfogtak, embercsempészés gyanúja miatt – mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Az elfogott csoportokban kilenc szomáliai, hat afgán, illetve három pakisztáni és egy koszovói állampolgár volt.
Mihályné Bornemisza Eleonóra közlése szerint az elfogások után az egyik külföldi állampolgár – feltehetőleg a hideg és a kimerültség következtében – elájult. Annak érdekében, hogy minél előbb eljusson a kórházba, a határrendészek a Baja és Vaskút közötti úthoz szállították őt, és ott átadták a riasztott mentőknek.

A sajtószóvivő hozzátette: a külföldi állampolgár már jobban van, a kórházat még csütörtökön elhagyhatja.

A magyar állampolgárral szemben embercsempészés gyanúja miatt büntetőeljárás indult, az elfogott külföldi állampolgárokat a kiskunhalasi őrzött szállásra viszik – közölte az őrnagy.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.