500 ezret kap, aki tud valamit erről az emberről + Kép

A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztály életvédelmi osztálya eljárást folytat emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen – írja a Police.hu.

NT
2012. 01. 04. 11:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a grafikán látható nő 2011. december 23-án a délutáni órákban egy X. kerületi presszóban többször megszúrta az ott dolgozó alkalmazottat, majd megpróbált elmenekülni a sértett nyakláncával. A menekülni próbáló támadót azonban néhány vendég feltartóztatta és visszaszerezte az eltulajdonított láncot. Ezt követően az ismeretlen elkövető elmenekült a helyszínről.

Az ismeretlen elkövető egy 25-35 év körüli, körülbelül 155-160 centiméter magas nő, haja barnás-vöröses színű, copfba összefogott. A bűncselekmény elkövetésekor narancssárga színű kapucnis kabátot, sötét szoknyát és csizmát viselt.



A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva Budapest Rendőrfőkapitánya bruttó 500 000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és az üggyel kapcsolatos információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi.

A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Budapesti Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztály életvédelmi osztálya kéri, hogy aki bűncselekménnyel vagy az elkövetővel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, illetve aki a bűncselekmény időpontjában a helyszínen tartózkodott, hívja a 443-5000/32-548 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.