A helyszíni szemle adatai szerint a személygépkocsi Hódmezővásárhely felől Földeák felé haladt, amikor egy kanyarban vélhetőleg a helytelenül megválasztott sebesség miatt többször megpördült a tengelye körül, majd az útról letérve egy fának ütközött – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A jármű 31 éves hódmezővásárhelyi sofőrje a roncsba szorult, őt a tűzoltók szabadították ki az autóból. A mentők három embert vittek kórházba, közülük az anyósülésen utazó férfit súlyos sérülésekkel – tudatta a százados.
A baleset körülményeit a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vizsgálja.