Kegyetlen, gyáva bűnözőket ítéltek el

Tizenöt vádlottból tizenkettőt szabadságvesztésre ítélt pénteken a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság abban a büntetőügyben, amelyben a csoport tagjait azzal vádolták, hogy még 2009-ben több mint egytucatnyi idős, zömében egyedül élő embert támadtak meg otthonukban az éjjeli órákban.

TK
2012. 01. 06. 15:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bíróság megállapította, hogy a vádlottak különböző összetételű, néhány fős csoportokba szerveződve követték el a bűncselekményeket Budapesten, illetve Pest megyében. A főként egyedül lakó idős sértetteket megfigyelték, majd az éjszakai órákban rontottak rájuk. A maszkot, baseballsapkát, kesztyűt viselő elkövetők betörték áldozataik ajtaját vagy ablakát, és arra kényszerítették az idős embereket, hogy adják át értékeiket. A sértetteket lefogták, ököllel arcul ütötték, fojtogatták, fenyegették, majd megkötözve hagyták őket a lakásban. Egy budapesti idős asszonyt dróttal fojtogattak, egy sülysápi férfit pedig bandázsoló szalaggal kötöztek meg.

Az utolsó bűncselekményt 2009 júniusában követték Boldog községben egy házaspárral szemben. A hallássérült férfit és feleségét az éjszakai órákban ébresztették fel, egyikük a férfi karját rángatta, társai az asszonytól követeltek félmillió forintot. A nőt megütötték, fojtogatták, majd elvitték a megtakarított pénzüket, valamint a nő nyakláncát és medálját.

A bíró a büntetés kiszabásakor hangsúlyozta: gyávaság kell ahhoz, hogy idős, egyedülálló, illetve mozgáskorlátozott emberekre támadjanak ilyen durva módon, ahogy a vádlottak tették. Külön szólt arról is, hogy a vádlottak közül többen visszaesők, és hasonló bűncselekmények miatt voltak már büntetve.

A pénteki tárgyaláson a vádlottak – akik közül hármat felmentett a bíróság – utolsó szó jogán tett felszólalásaikban zömében nem vagy csak részben ismerték el a bűnösségüket, az eljárás során is öt vádlott tett beismerő vallomást. Az elsőrendű vádlott az utolsó szó jogán azt mondta, sajnálja és megbánta, amit elkövetett.

A legsúlyosabb büntetést a másodrendű vádlott kapta, aki különös visszaesőként, korábbi büntetéséből feltételesen szabadlábra helyezve követett el 12 rablást. Őt a bíróság 14 év fegyházbüntetésre ítélte, a férfi nem bocsátható szabadlábra. Az elsőrendűt 10, a harmadrendűt 12 év szabadságvesztésre ítélték. További kilenc vádlott 8 hónap és 8 év közötti szabadságvesztést kapott, közülük három vádlott büntetését részben vagy egészében felfüggesztették.

Az ítéletet hat vádlott vette tudomásul, kilenc esetében az eljárás a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.

Az ügy pénteki tárgyalásán sok érdeklődő jelent meg, az ítélet kihirdetésekor többen zokogásban törtek ki, illetve elhagyták a termet. A hallgatóság soraiból inzultálták az MTI tudósítóját, miután látták, hogy a kiszabott büntetési tételeket jegyzeteli, a laptopja összetörésével fenyegették meg, és egy nő a kezére ütött.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.