Megfelelően intézkedtek az emberölésnél

A rendőrök jog- és szakszerűen intézkedtek, mulasztást nem követtek el a karácsony másnapján Karcagon történt emberölésnél – közölte a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az ügy parancsnoki kivizsgálása után szerdán az MTI-vel.

NT
2012. 01. 04. 18:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség december 27-i tájékoztatása szerint a kunsági városban karácsony másnapján egy férfi megölte volt élettársát, majd magával is végzett. Az egykori élettársak már évek óta külön éltek, nemigen beszéltek egymással. Tizennégy esztendős gyermekük kérésére döntöttek úgy, hogy együtt töltik a karácsonyt.

Az ünnep alatt a férfi többször is zavartan és agresszívan viselkedett. A tragédia előtt, hétfőn a fiú az egyik, látogatóba érkező rokonnak beszélt is erről, és azt mondta: félnek az apjától.

Bár az adatok szerint a fiú és az édesanyja többször jelezte rokonainak az előző napokban, hogy a férfi terror alatt tartja őket, félnek tőle, mert agresszívan viselkedik, sőt a nőt többször is megütötte, a rendőrséget a hozzátartozók minderről csak karácsony másnapjának délutánján értesítették.

A bejelentés után tíz perccel egy járőrpáros érkezett a helyszínre, és a segélykérés valódiságának tisztázásához az anyát keresték. A férfi nyitott ajtót, láthatóan zavartan viselkedett, majd dühöngve, késsel fenyegetőzve bezárkózott.

A járőrök megpróbáltak bejutni az épületbe, és az időközben helyszínre érkező civileket, összegyűlt rokonokat is igyekeztek távol tartani, a testi épségük védelme érdekében. Ezért kiérkezésük után hét perccel erősítést kértek, az negyedórán belül meg is érkezett, a rendőröknek ekkor sikerült a házba bejutniuk. Ekkora a 30 éves karcagi férfi a lakásban több késszúrással megölte 32 éves volt élettársát, majd magával is végzett, szívtájékon szúrta magát.

A történtekről beszámolva néhány sajtóorgánum azt firtatta, miért nem avatkoztak közbe a rendőrök korábban, véleményük szerint így megelőzhető lett volna a tragédia.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.