Előzetesben a tabajdi gyilkosság gyanúsítottja

Még január közepén tűnt el a pálinkafőzőben dolgozó újfehértói férfi.

tt
2012. 02. 03. 15:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 47 éves áldozatot január 13-a óta eltűntként kereste a rendőrség. Holttestét január 31-én találták meg, és még aznap elfogták azt a férfit, akit a megölésével gyanúsítanak – mondta el Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A meggyilkolt férfi a tabajdi pálinkafőzőben dolgozott és annak közelében lakott egy lakókonténerben. Január 13-án bement a munkahelyére, majd kabátját, telefonját, pénzét, gyógyszereit hátrahagyva ismeretlen helyre távozott. Miután a fia bejelentette az eltűnését, a rendőrség közigazgatási-hatósági eljárás keretében kezdte meg a keresését. Több speciális mentőegység – köztük kutyás keresőegység – is kutatott utána, valamint helikopterről és kisrepülőgépről is átvizsgálták Tabajdot és környékét.

A rendőrség egyelőre nem közölt részleteket a bűncselekményről. Az MTI nem hivatalos információja szerint az újfehértói férfi főzőmesterként dolgozott a pálinkafőzdében, és ott találták meg a holttestét is. Megölésével egyik munkatársát gyanúsítják. Az ügyben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja a büntetőeljárást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.