Gál Attila tájékoztatása szerint öt óra után pár perccel riasztották a tűzoltókat az idősotthonhoz, a bejelentés szerint a tetőtérből ropogás hallatszott és füstszag érződött. A tűzoltók nagy erőkkel – hét fecskendővel, egy vízszállítóval, valamint két, magasból mentő járművel – vonultak ki a helyszínre – mondta a szóvivő. Mint arról beszámolt, csaknem negyven tűzoltó még három órával az oltás megkezdése után is a lángokkal küzdött.
Az egykori kastélyépület tetőszerkezete mintegy 200 négyzetméternyi területen a lángok martaléka lett, oltás közben beszakadt a födém, így csak az utómunkálatok után derül ki, hogy az épületbe visszaköltözhetnek-e az otthon lakói, mint ahogy a tűz keletkezésének okára is a szakértői vizsgálat ad választ – mondta Gál Attila.
Karsai József (Fidesz–KDNP), Kadarkút polgármestere elmondta: a lakók bizonyosan nem költözhetnek vissza a kastélyépületbe, mert az oly mértékben károsodott, hogy lakhatatlanná vált. A polgármester közlése szerint az otthon lakóit ideiglenesen a város kollégiumában és egy ifjúsági szállón helyezték el, ellátásukról az iskola konyhája gondoskodik.
Az intézmény vezetője már szervezi, hogy a lakókat a megye négy másik idősotthonában helyezzék el – mondta Karsai József. Hozzátette: az átmeneti szállásokon a körülmények hosszabb időre nem megfelelően az ellátottak számára, ezért még a hétfői napon szeretnék megoldani, hogy a gondozottakat elköltöztessék a befogadóhelyekre.
Kigyulladt az idősotthon
Kigyulladt egy idősotthon a Somogy megyei Vótapusztán hétfő hajnalban; a tűzben senki sem sérült meg, 46 lakót átmenetileg a kadarkúti kollégiumban helyeztek el – közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője. Kadarkút polgármestere azt mondta: a kastélyépület lakhatatlanná vált.
2012. 02. 13. 7:17
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!