Felmentették a rendőrnőt

Jogerősen felmentette a Pécsi Ítélőtábla kedden azt a pécsi rendőrnőt, akit korábban tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtottak, mert a vád szerint kiegészített egy tanúvallomásról készült jegyzőkönyvet, hogy kedvezzen egy bűncselekmény elkövetőjének.

WA
2012. 03. 20. 12:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa az első fokon eljáró bírósággal szemben nem látta bizonyítottnak, hogy a 41 éves rendőr hivatali visszaélést követett volna el.

A rendőrnő 2010-ben az általa vezetett nyomozás keretében olyan tanút hallgatott ki, aki bizonyos kérdésekre nem tudott válaszolni, ezért a tanú jegyzőkönyvbe foglalt vallomását a rendőr a gyanúsított vallomásában szereplő információkkal kiegészítette. Eljárás azután indult a pécsi rendőrnő ellen, hogy a tanú erről egy lehallgatott telefonbeszélgetés során beszámolt a gyanúsítottnak.

Az ítélőtábla szerint megállapítható ugyan, hogy a jegyzőkönyv nem teljes mértékben azt tartalmazza, amit a tanú a kihallgatásán elmondott, de nem bizonyítható, hogy a rendőrnő magát vagy a gyanúsítottat jogtalan előnyhöz juttatta volna. A tanácsvezető bíró rámutatott arra: a gyanúsítottal szemben jelenleg is több eljárás folyik, és egyik sem vett számára kedvező fordulatot a jegyzőkönyvüggyel összefüggésben.

A vádlott felmentését a védő és az ügyész is indítványozta, s mivel a döntés ellen egyik fél sem fellebbezett, az jogerőssé vált.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.