Jelentkezett egy férfi a Budapesten történtekkel kapcsolatban

A Dunakeszi Rendőrkapitányságon jelentkezett egy férfi a fővárosban hajnalban történt sorozatbalesettel összefüggésben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese csütörtök délelőtt az MTI-vel.

PR
2012. 04. 05. 8:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pap Judit tájékoztatása szerint a tanúkihallgatások jelenleg is tartanak. A BRFK sajtóügyeletese korábban elmondta, hogy egy ismeretlen járművezető több balesetet okozott hajnalban Budapesten. Az autós először a VI. kerületben, az Andrássy út és a Nagymező utca kereszteződésében ütközött egy autóval, amelyben egy ember megsérült.

A balesetet okozó sofőr segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, majd autójával az Oktogonnál egy másik járművel is összeütközött. A sofőr ekkor sem állt meg, végül a IV. kerületben, a Külső Váci úton eddig tisztázatlan körülmények között egy oszlopnak ütközött. A kiérkező rendőrök az autót üresen találták – tette hozzá Pap Judit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.