Pongrácz Zsolt bíró indoklásában kifejtette, hogy a felmentésről a bíróság bizonyítottság hiányában döntött. Az ítélet kihirdetése után az ügyész három nap gondolkodási időt kért, míg a vádlott a döntést tudomásul vette.
A vádirat szerint a támadó 2010. február 24-én a szolnoki Szántó körút és a Csokonai utca sarkán álló élelmiszerboltba, majd március 19-én egy Pozsonyi úti boltba rontott be fegyverrel. A fején mindkét alkalommal fekete sapkát viselt, az arcát zöld színű műtősmaszkkal takarta el. A kezében egy maroklőfegyverhez hasonlító tárgy volt, azzal akarta kényszeríteni az eladókat a készpénz átadására. Az első alkalommal 25 ezer forintot vitt el, a második esetben viszont zsákmány nélkül maradt, mert az eladó közölte vele: „Nincs bevétel, elvitte a főnök!„
A rablásokkal vádolt, állandó lakcímmel nem rendelkező férfi abban az időben sűrűn járt Szolnokra, és rendezetlen, időnként a hajléktalanokhoz hasonló életet élt. A nyomozás során a férfi csak több hónappal a bűncselekmények elkövetése után került a rendőrség látókörébe.
A vádlott jelezte, hogy ha az ügyész is tudomásul veszi az ítéletet, azaz az jogerőssé válik, az államtól kártérítést fog követelni csaknem kétéves fogva tartásáért. Ellenkező esetben a per a Debreceni Ítélőtábla előtt folytatódik.