Ráskai Rita tájékoztatása szerint 2011 októbere óta a NAV pénzügyi nyomozói harmadszor csaptak le a cégre, akciójuk nyomán összesen hat embert helyeztek előzetes letartóztatásba. A Budapesten, Nyíregyházán és Tatabányán végrehajtott házkutatások során 900 millió forint készpénzt foglaltak le, s harminc gyanúsítottat hallgattak ki.
A bűnszervezet tagcégei egymás között körbeutalták a társaság bevételeit, melyek kapcsán indokolatlan és valótlan költségeket szerepeltettek a könyvelésben. Még azon bevételek egy részét is megpróbálták eltitkolni, amelyek bankszámlára érkeztek, azaz dokumentumokkal igazolható a meglétük.
A meg nem fizetett adó jelenlegi mértéke eléri az 1,7 milliárd forintot. A bűncselekmény feltételezett elkövetői akár 16 évre is börtönbe kerülhetnek költségvetési csalásért – mondta el a NAV sajtóreferense.
Bűnszervezet volt, nem őrző-védő cég
Több mint másfél milliárd forintos adócsalással gyanúsítja egy több céget működtető tatabányai őrző-védő társaság vezetőit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2012. 05. 29. 12:04
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!