A rablógyilkosság elsőrendű vádlottja, Gyöngyösi Béla, akit nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette, valamint magánlaksértés miatt ítéltek el, 22 év után bocsátható feltételes szabadságra. Testvére, Gyöngyösi Gábor – mint másodrendű vádlott – jelentős értékre, csoportosan, társtettesként elkövetett rablás kísérlete, súlyos testi sértés és magánlaksértés miatt 9 év fegyházat kapott. A bűnügy harmadik résztvevőjének kora kizárta büntethetőségét.
A vádirat szerint 2010. június 4-én a többszörösen büntetett előéletű Gyöngyösi Béla testvérével és gyermekkorú unokaöccsével az esti órákban Jászberényben kocsmáról kocsmára járva italozott. Pénzük egy idő után elfogyott, ekkor az elsőrendű vádlott közölte a többiekkel, hogy ismer egy helyet, ahonnan több millió forintot tudnak zsákmányolni. Megbeszélték, hogy egy idős emberhez mennek be, ha kell, megkötözik őt és elveszik a pénzét.
A házba mindhárman a hátsó konyha felől, az ajtó berúgásával jutottak be, a zajra felébredt az idős tulajdonos és kiabálni kezdett. A 89 éves férfi a támadók ellen egy darabig megpróbált seprűvel védekezni, azután a földre esett és a két vádlottól több rúgást kapott a fejére. Ezután ketten a pénzt kezdték el keresni, míg az elsőrendű vádlott tovább ütlegelte az idős embert. A többiek – a vádirat szerint – hiába szóltak rá, Gyöngyösi Béla úgy fojtogatta a sértettet, hogy eltörte a pajzsporcát. Röviddel ezután a háztulajdonos elvesztette az eszméletét, és a helyszínen meghalt.
A két vádlott és gyerekkorú társuk a lakásban 200–300 ezer forint készpénzt talált, melyet elvittek. Nem tudták vagy nem merték viszont magukhoz venni a csaknem 14 millió forintra szóló betétkönyvet, mert a sértett nevére szólt.
Miután távoztak helyszínről, a másodrendű vádlott telefonon felhívta a mentőket, azzal, hogy egy idős bácsi haldoklik és menjenek a helyszínre. A vádlottak a pénzt elrejtették, a nyomozás során 51 ezer forint megtérült belőle.
Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért, a két vádlott enyhítésért fellebbezett.
Életfogytiglan a jászberényi rablógyilkosnak
Életfogytig tartó fegyházra ítélte csütörtökön a Szolnoki Törvényszék nem jogerősen azt a férfit, aki 2010 nyarán a testvérével és az unokaöccsével kirabolt, majd meggyilkolt egy idős embert Jászberényben.
2012. 05. 24. 15:49
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!